Még mindig a migráns-ügy: Terhes nők jönnek

A kislány még nincs hároméves. Áll a Kissori úti buszmegállóban, Mórahalom meg Ásotthalom között, és reszket a hidegtől. Nem sír, csak hangtalanul gördülnek le a könnyek az arcán. Anyja bátorítóan néz rá, pedig látszik, hogy ő is fél és fázik. Hárman vannak a gyerekek, a legnagyobb sincs még hatéves. A lábukon színes, de hideg gumicsizma. Alkalomhoz illő viselet – a földeken egyre nagyobb tavakba áll össze a belvíz. Egyik hózápor elment, közelít a másik.

– Szeged. Budapest. Taxi – mondja az apa.

De itt nincs taxi. Megesik a szívem rajtuk. A Suzukiban meleg van, bevinném őket Mórahalomra, fedett helyre.

– Eszébe ne jusson! – mondja a mórahalmi önkormányzati rendészet munkatársa. – Az embercsempészetnek minősülne. Ha igazoltatják, akár börtönt is kaphat!

Valóban, naponta jön az e-mail a megyei főügyészségről, hogy embercsempészeket állítottak bíróság elé, és ítéltek el néhány nap alatt.

A rendész mutatja nekik, hogy pihenjenek még, aztán pedig arra, toronyiránt van a policija. Már csak két kilométer.
hirdetés

– Eleinte a magunk pénzéből vettünk ásványvizet és péksüteményt a gyerekeknek, de nincs az a pénz, ami elég lenne – mondja.

Újabb és újabb csoportok tűnnek föl az úton. Van, amelyik csupa huszonéves férfiból áll – ők határozottan haladnak. Egy kacskán lépdelő mozgássérültet ketten támogatnak. A legtöbben három-négy holtfáradt gyerekkel jönnek. A legapróbbakat kézben hozza az apjuk vagy az anyjuk. Egy nagyon pici lány kétségbeesetten szorítja az édesanyja kezét.

A nő egyedül van, terhes, nem tudja fölemelni.

Szabadkáról, valamilyen pihentetőszállásról indultak pirkadatkor – gyalog. Nem fagy, de minden hideg, sáros, lucskos. Az államhatáron nem túl mély árok húzódik, de aki nem jó helyen éri el, kénytelen combközépig érő vízben átgázolni. Sokan tudják is előre. A gyerekeket magasra tartják. A felnőttek a magyar oldalon – immár az Európai Unió területén – lecserélik és eldobják az átázott ruhát, már akinek még van váltónadrágja.

Az egész határszakaszon nem láttunk egyetlen határrendészt sem. Igaz, a kameráikkal, éjjellátó készülékeikkel mindent látnak. Gyakorlatilag nyitva a határ: aki belép, és azt mondja, menekültstátuszt kér, azt az uniós jog szerint nem lehet visszakergetni Szerbiába. Aki útlevéllel jön Röszkénél, akár órákat vár az „Európa-erőd” kapujában. Itt egy lépés az egész.

Minden fasor és bokor takarásában gyűlik a szemét. Mivel nem tudni, fertőzöttek-e a göncök, az eldobált papír zsebkendők, az összes szétszórt szemét veszélyes hulladéknak minősül. Külön kell gyűjteni, előírásszerűen ártalmatlanítani.

– Azokat az embereket is rendszeresen kell orvosi vizsgálatra küldeni, akik naponta összeszedik a külterületen szétdobált több köbméternyi hulladékot – mondja Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. Hozzáteszi: a Belügyminisztérium ad segítséget.

A mórahalmi városháza sarkánál gyűlnek az illegális határátlépők. A határrendészek csoportokba terelik őket, de várni kell, kevés a kisbusz. Ezen a délelőttön csupa koszovói albán lépett be a zöldhatáron. Máskor szoktak szíriaiak, irakiak, afgánok, fekete-afrikaiak is jönni.

Népes család ácsorog egy oszlop körül. A 12 éves forma, okos szemű nagylány el tudja mondani angolul a legfontosabb dolgokat. Négyen vannak gyerekek, plusz az apja, az anyja és az unokatestvére. Az édesapja testvéréhez mennének, aki a jugoszláv időkben telepedett le Münchenben. Azóta is van munkahelye, jó fizetése, úgy él, ahogy a németek. Nála lakhatnak, ameddig a szülők nem találnak munkát, és nem tudnak lakást bérelni.

Már persze ha ki nem utasítják őket azzal, hogy ők csak „jóléti” menekültek. A papa dolgozott Koszovóban, de nem tudta eltartani a családot a fizetéséből. A másik csoportban huszonéves fiatalemberek aggódva kérdik, úgy van-e még, mint a múlt héten: hogy aki a rendőrségen azt mondja, őt üldözik a hazájában, azt elküldik egy befogadóállomásra, de az nem zárt hely, tovább lehet onnan utazni. Kérdem a fiúkat, miért vágtak neki a világnak.

– Állást akarunk. Több iskolát. Rendes fizetést. Jobb életet.

– Mitől rossz az élet Koszovóban?

– Az egy rossz ország. Nincs más, csak a szervezett bűnözés. Nincs perspektívánk még főiskolai diplomával sem.

– Mi itt úgy tudjuk, Koszovó szabad, független ország.

– Mi nem olyannak ismerjük. De mindegy is. El akarunk menni. Ki! El Koszovóból!