Online pályaválasztási hónap a mórahalmi szakképzőben

A vírus terjedését megelőző intézkedések miatt idén online mutatkozik be a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium a csütörtökön indult pályaválasztási hónapon.

Egy élő bemutatkozó videóval indult a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola egy hónapos, online pályaválasztási rendezvénysorozata. Angyalné Kovács Anikó élőzött és még a mellékhelyiségből is közvetített, hiszen az is a minőség része.


– Általában leesik az álluk azoknak, akik belépnek hozzánk. Remélem, hogy ez online, az interneten keresztül is átjön majd a videóinkon – mondta. Lesz még többek között igazgatói bejelentkezés is, megszólalnak majd diákok és szülők és az intézmény mindkét kollégiuma is lehetőséget kap a bemutatkozásra.

A vírushelyzet miatt online térbe szorult pályaválasztási hónap nehézséget is jelent, mert mint az intézményvezető fogalmazott, egy szakmára nehezebb az érdeklődést csak elméletben felkelteni, de nem lehetetlen.
– Ezzel próbálkozunk most – tette hozzá, miközben egy főzős videót élesített a gépén.

A rendezvénysorozat célja, hogy segítséget nyújtsanak a pályaválasztó diákoknak és szüleiknek. A programsorozat során októberben élő közvetítésekkel, vagy felvétellel, tájékoztató olvasnivalókkal, játékokkal jelentkeznek be az iskola Facebook-csatornáján. A közvetítésekbe osztályfőnöki óráról, otthonról vagy akár a parkból is be lehet kapcsolódni. A felvételeket a közvetítés után is meg lehet tekinteni.

Az online rendezvénysorozattal szeretnék bemutatni az iskolát, az ott oktatott szakmákat, valamint a kollégiumi életet. Válaszolnak a feltett kérdésekre és igyekeznek segítséget nyújtani minden érdeklődőnek.

A pályaválasztási hónap programjait idén is regisztrálták az Európai Szakképzési Hét programsorozatban, amelyben a mórahalmi szakképző tavaly Magyarország legaktívabb iskolája lett, európai szinten pedig a megtisztelő harmadik helyet érték el. Angyalné elárulta, tavaly két svéd gyűjtőintézmény előzte csak meg őket.