Segítsen szavazatával, ha úgy gondolja, a mórahalmi legyen az Év Feltörekvő Fürdője!
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. kategóriában várja a szavazatokat!
2015 nyarán először, de hagyományteremtő jelleggel, a Magyar Fürdőszövetség támogatásával, közönségszavazást szervez a termalfurdo.hu, melynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny során közel kétszáz hazai fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – „mérheti össze erejét”. A szavazás célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőre itt szavazhat!
A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is. Azonban az impozáns számok és remek lehetőségek ellenére a fiatalok mindennapi életében még nem találta meg a helyét a hazánkban is több ezeréves múltra visszatekintő fürdőkultúra és a fürdőzés.
Az Év Fürdője közönségszavazás során minél több fiatallal szeretnék megismertetni és megszerettetni a magyar fürdőket, illetve felhívni a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira.
A fürdőkre három kategóriában – Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015. – lehet szavazni. A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer.
A közönségszavazás június 4-én kezdődik és egészen kora őszig, szeptember 30-ig tart, a nyertes fürdők neveit a Magyar Fürdőkultúra napjának előestéjén, október 9-én hirdetik ki.