Szabadidős programok Mórahalmon

Értékeld!

Értékelés

Értékelje most!

Mórahalom városi Önkormányzata a város turizmusának fellendítése, a fogadó kapacitás bővítése, szabadidős programok, lehetőségek fejlesztése terén jelentős beruházásokat végzett az elmúlt években és az elkövetkezendőkben is folytatni kívánja céljai megvalósítását.

A céljuk, hogy a település lakossága, valamint a városunkba érkező vendég tartalmasan töltse szabadidejét. Lehetőségük legyen a város, a lakosság és hagyományaink megismerésére.

Mórahalom Városi Önkormányzata 2012. júniusában megvásárolta a Tuk-Tuk városnéző kisvonatot. Bár nem az egész nyári szezonban üzemelt, mégis több mint 2000-en vették igénybe ezt a szolgáltatást.
 

Ebben az évben a kisvonatot üzemeltetésre a Móra-Tourist Nonprofit Kft vette át az Önkormányzattól. A felkészítő szerviz munkálatok után, várhatóan 2013. április 28-án, vasárnap már próba járatra indul a kisvonat.

A Május 1-i Nagyszéksós tónál, illetve a Bivaly rezervátumnál megrendezésre kerülő Városi Majálisra óránként indul.

A tervek szerint az alábbi állandó és eseti útvonalon fog közlekedni a TUK-TUK vonat:

Állandó útvonalak:
Városnéző körjárat: menetidő kb. 25 perc Tömörkény utca - Iskola utca - Május 1 utca - Munkácsi Mihály utca - Szegedi út - Csend utca - Szántó utca - Zrínyi utca - Dobó utca - Zákányszéki út - Millenniumi sétány - Tömörkény utca

Nagyszéksósi járat: menetidő kb. 25 perc: Tömörkény utca - Béke utca - Kissori út - Vállalkozók útja - Akácos út - Guczi sor - Kisvasút nyomvonala - Nagyszéksósi Kulcsosház
Eseti útvonalak – előre meghirdetett időpontokban:

Gasztro járat: menetidő kb. 35 perc: Tömörkény utca - Iskola utca - Május 1 utca - Munkácsi Mihály utca - Szegedi út – - Csend utca - Szántó utca - Zrínyi utca - Dobó utca - Zákányszéki út - Rétesház, ahol áll kb 10 percet - Millenniumi sétány - Tömörkény utca

Fröccs járat: Időtartam kb. 1 óra": Tömörkény utca - Béke utca - Kissori út (5511) – Határőr út - Halmi sarok (0111/2 hrsz. út)- Kralleri Borház (0112 hrsz út) - Csipaki út (55 124) - Kissori út (5511) – Béke utca – Honvéd utca - Tömörkény utca

Kerti zenés estek: Tömörkény utca - Iskola utca - Május 1 utca - Munkácsi Mihály utca - Szegedi út - Csend utca - Szántó utca - Zrínyi utca - Dobó utca - Zákányszéki út - - Rétesház, ahol áll kb. 10 percet - Millenniumi sétány - Tömörkény utca

A városnéző kisvonat menetrendje elsősorban péntek délután, szombat és vasárnapi napokra korlátozódik, melyet a www.homokorszag.hu és a
www.morahalom.hu web oldalon, valamint az indulási helyen a TDM Iroda épületénél (Tömörkény utca 3.) , és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben, plakát formájában teszünk közzé.