Táncházzal űzték a telet Mórahalmon

Zenés, táncos télűző mulatságot rendeztek szombat délután a mórahalmi Cacao Clubban. A gyerekek megmutatták a jelmezeiket, majd táncház következett a felnőtteknek.

Farsangi mulatságot rendezett szombaton a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola és a Mórahalmi Néptáncegyesület a Cacao Clubban a Csoóri Sándor Alap támogatásával. A szervezők nevében Szabóné Z. Nagy Diána néptáncpadagógus és művészeti vezető elmondta, előbb a kisebbeket várták, majd zenés mulatság és táncház következett a Rézhúros Bandával és a Szekeres Banddel. Domaszékről és Üllésről is érkeztek táncosok.

Táncházzal űzték a telet Mórahalmon - Fotó: Karnok Csaba

A kisebbek egyenként vonultak a színpadra és mutatták meg jelmezüket, majd különböző játékos feladatok következtek, végül a "jöjjön a tavasz, vesszen a tél" rigmussal űzték el a telet. Közben folyamatosan érkeztek a gyerekek és szüleik, akik mind hoztak magukkal egy-egy tálca édes vagy sós házi süteményt. Míg a gyerekek a bolti rágcsálnivalókat eszegették, a finomságokat kínáló nyolcadikos lányok pedig az uborkát csipegették, fotós kollégámmal végig kóstoltam az összes süteményt. A télűző mulatság a felnőttek táncházával ért véget kora este.

Mi a táncház?

A Pannon Enciklopédia, a magyarság kézikönyve azt írja a táncházról, hogy az évszázad közepétől a nyugati világban új táncos szórakozásforma született. A tánc- és zenekedvelő fiatalok klubszerű keretekben az európai néptánckincs elsajátítására és művelésére vállalkoztak, oly módon, hogy a táncok egyben érzelmi és fizikai önkifejező szerepet, eleven társas szórakozást jelentsenek. Részint ennek nyomán, részint egyes amatőr néptáncegyüttesek tagjainak saját kezdeményezéséből született meg nálunk a 60-as években a táncház, amiből azután újabb mozgalom kerekedett ki. Nevét az Észak-Erdélyben ma is élő formától kapta, ahol is a szórakozni vágyó legények helyiséget, táncházat béreltek ki, zenészeket fogadtak fel, hogy a lányokkal közösen mulassanak. A példát az eredeti népi hangszeres muzsika és a hagyományos, még élő táncos előadásmód jelentette. A táncházmozgalom indulása az 1970-es évek elejére datálható.

Forrás: delmagyar.hu