Élményszerzés, kikapcsolódás

Legyen szó fürdőzésről, pihenésről, gyógyulásról, akár aktív feltöltődésről vagy helyi értékek megismeréséről, településünkön jó helyen jár.

Fedezze fel, mi minden várja Önt Mórahalmon!


Az Ezer Év Parkja szabadtéri kiállítása lehetőséget kínál az idelátogatóknak, hogy megcsodálhassák a történelmi Magyarország makettek formájában ábrázolt építészeti remekműveit, továbbá egy értékes, beltéri installációba is betekintést nyerhetnek.
Lovagok, vitézek és hercegnők bőrébe is bújhatnak azok, akik idelátogatnak, hiszen korhű ruhák és lovagköpenyek várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Részt vehetnek mini szakvezetésen, de felfedezhetik a parkot önállóan is, melyet témafüzetek és kvíz füzetek segítségével teszünk még élvezetesebbé. Ajánljuk, kövessék figyelemmel a parkban megrendezésre kerülő családi rendezvényeket, hogy még nagyobb élményben lehessen részük!


A Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban a nyári hónapok folyamán színházi előadásokat tekinthetnek meg a látogatók musicalek, népi zenés játékok, operettek és rockoperák formájában. A színház különlegessége, hogy az előadások fontos szereplői a lovak. Ez lehetőség arra, hogy ápoljuk történelmi örökségünket, és ne merüljön feledésbe a régi magyar lovas hagyományunk. Az érdeklődőknek érdemes előzetesen megvásárolniuk jegyüket, ugyanis a kedvelt ülőhelyek hamar elfogynak.


Az Aranyszöm Rendezvényház a ,,mórahalmiak kulturális fellegvára”. Az épület Színházteremmel, Nagyteremmel és Házasságkötő teremmel rendelkezik, így helyet ad városi rendezvényeknek, színházi előadásoknak, konferenciáknak, kiállításoknak. Az itt szervezett programokkal ápolják kultúránkat, rendezvényeikkel szórakoztatják a hozzájuk betérőket.

A Rendezvényház által a tavaszi és őszi hónapokban szervezett vidám, alkalmanként zenés színházi előadásai, koncertjei kellemes felüdülést kínálnak egy-egy nap végén. Az aktuális előadásokra előzetesen is megvásárolhatják a jegyeket online, vagy a helyszínen.


Szerb és magyar találkozópont a Kolo Kulturális Központ, amely összehozza a különbözőségeket és megmutatja a hasonlóságokat. A "Balkán kaupja"-ként kulturális kapocsként köti össze a magyar és a szerb hagyományokat, művészetet. Kulturális rendezvények és koncertek színhelye.


A Szent László király templom légköre több mint egy évszázad áhítatát és imáit hordozza, amely a mai napig is érzékelhető. Mórahalom és környékének ékköve ez a templom, amely reggeltől estig elcsendesedésre hívja az itt élő híveket és idelátogató vendégeket.


A település nappalija és dolgozószobája, a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház. Egy hely, ahová jó bemenni, ahol nyugodt, barátságos környezet fogadja a betérőt, ahol megtaláljuk a kikapcsolódás, szórakozás lehetőségét, de biztosítja számunkra az önművelés lehetőségét is.

AKTÍV KIKAPCSOLÓDÁS

A Móradombi Uszoda fő rendeltetése uszoda, mely alapvetően sportolási, edzési tevékenységet szolgál. Helyet kapott benne egy versenymedence, egy tanmedence, és egy szauna blokk finn- és infra szaunával, illetve dézsa zuhannyal. A medencetérben 72 fő részére nézőtér került kialakításra. Az uszoda alkalmas nemzeti vízilabda mérkőzések, és rövidpályás úszóversenyek lebonyolítására.


A Futó-Dobó Lovasközpontban lehetőség nyílik lovaskocsizásra, túralovaglásra, terápiás lovagoltatásra és lovasoktatásra. A klub tevékenyen vesz részt az utánpótlás nevelésében, rajtengedély vizsgára és gyermek ügyességire való felkészítéssel. Fedeles lovardával, díjugrató pályával, díjugrató edzőpályával, illetve a Nemzeti Vágtára alkalmas galopp pályával rendelkeznek.


A Móradombi Sportközpont sport -és rendezvénycsarnokot kínál, ahol profi sporteseményeket nézhetünk, vagy akár részt is vehetünk rajtuk. A csapatsportok szerelmesei mű- és élőfüves, valamint rekortán pályákat bérelhetnek, ahol barátaikkal és családjukkal tölthetnek el pár átmozgató órát. Sőt strandlabdarúgásra is van lehetőség, a kifejezetten erre a célra kiépített pályán. Aki szeret önmagára hagyatkozni, az díjmentesen mozgathatja át magát a jó levegőn a szabadtéri fitness parkban és futhat embert próbáló távokat a 200 m-es futókörön.


A Rákóczi téri sporttelep két salakos teniszpályáján próbálgathatják kezdők és haladók a fonák és tenyeres ütéseiket. Régi diákregényt idéző grundpálya is épült a sporttelepen, továbbá lehetőség van minifutball, kézilabda, röplabda, tollaslabda, kosárlabda vagy streetball űzésére.


A Bivaly Bowling Club & Bar többfunkciós létesítménye teret ad sportolásnak, játéknak, szórakozásnak. Térjenek be egy finom vacsorára, majd az este zárásaként kipróbálhatják a bowlingot, biliárdot, léghokit vagy akár az X-boxot is a helyszínen!


A település több játszótérrel büszkélkedhet, melyek közül kettő Mórahalom központjában helyezkedik el, az egyik az autóbusz állomás melletti parkban, a másik pedig a Pramonád tér mögötti parkolóknál. A játszóterek pompás időtöltést kínálnak kisebbeknek és nagyobbaknak is.

Mindezen felül számos további lehetőséget kínál a település, ha aktív kikapcsolódásról van szó.
Két tanösvény gazdagítja Mórahalom turisztikai kínálatát, a Csipak tanösvény és a Bölömbika tanösvény.


Az előbbi esetén egy korábban időszakosan víz borította rétről beszélhetünk, melynek következtében egy egyedülálló növényvilág alakult ki. Ma már ritkává vált növényfajok szemtanúi lehetünk, mint például a szibériai nőszirom vagy a pókbangó, amely fokozottan védett növényfajnak számít. A tanösvényt választóknak érdemes hallgatóznia és nyitott szemmel járnia, hogy a közeli tavak költőmadarait is megcsodálhassák.

A Bölömbika tanösvény a Nagyszéksós-tó partján, a Bivalyrezervátumnál található. A túraútvonalat végigjárva megismerhetjük a tó történetét, a nádas-gyékényes vízparti társulásokat, sásréteket. A tó mentén található kilátók lehetőséget nyújtanak a térség fészkelő és vonuló madarainak megpillantására, melyekről információs táblákon olvashatják el a rájuk jellemző tulajdonságokat, érdekességeket. Az egyik kilátótorony kerekesszékkel is megközelíthető.

Mindkét tanösvény a Kiskunsági Nemzeti Park részét képezi, melynek programjairól a Nemzeti Park weboldalán tájékozódhatnak.

A Szent János Strandfürdő és Pihenőpark a szabadtéri fürdőzés kedvelőinek nyújt kellemes időtöltést.

A település képét terek és parkok sora díszíti. A Szent László Park a gyógyfürdő mellett, a Szentháromság tér pedig az autóbusz állomással szemközt, a Városháza épülete előtt terül el, ahol előre ütemezett időpontokban harangjáték fültanúi lehetnek az éppen arra járók. A Millenium sétány mentén például a Barmos György térre juthatnak el a látogatók, továbbá az autóbuszállomás melletti park rózsalugasa lehetőséget ad egy kellemes sétára, míg a padokon megpihenve gyönyörködhetünk az elénk táruló látványban - főként a tavaszi, nyár eleji virágzáskor.

Akik egy könnyed belvárosi sétára vágynak, többek között két, általunk kínált sétaútvonalat járhatnak be.

Az egyik sétaútvonal kiinduló pontjaként egy pillanatra pihenjen meg a központi Szent László parkban, ahol a fákkal övezett és virágágyásokkal ékeskedő szép és rendezett környezetben a történelmi sorsfordulóinknak emléket állító szobrok és emlékművek találhatók.
A városközpont meghatározó épülete a Szent László nevét viselő katolikus templom, mely a parkkal szemközti oldalon található. A most látható templomot 1903-ban Szent László királynak ajánlva szentelték fel.
A templom előtt továbbhaladva Zákányszék irányában a Barmos György térig vezet a Millennium sétány. Ezt a területet régen „Kinyérváró halomnak”, azaz kenyérváró dombnak hívták. Elnevezése - „kenyéradásra vártak” - kettős jelentésű: egyrészt itt várták a Horgosról hozott friss kenyeret, másrészt a napszámosok felfogadásának helyszíne volt.
Jobb oldalon a Szent Margit Egészségház és a Posta épülete, a sétány bal oldalán pedig az Elixír Medical Wellness és a Colosseum Hotel található.
Néhány méter múlva már a Zákányszéki úton találhatjuk magunkat, ahol a Mórahalmi Rétesházból kiszálló illatfelhőbe keveredhetünk. Itt kapható a híres Rózsa rétes, melyet a Csongrád Megyei Értéktár is nyilvántart és a Mórahalmi Települési Értéktár részét képezi.
A Rétesháztól nem messze, baloldalon a 28-as szám alatt található sárga épület a régi Fináncház. A fináncia szó pénzügyőrséget jelent. A pénzügyőri szakasz hosszú ideig a környék községeiben az adóköteles bortermés összeírásában és tiltott cselekmények meggátolásában kapott fontos szerepet.

A másik sétaútvonal által megismerkedhetnek a Röszkei út kínálta kulturális és szórakozási lehetőségekkel.
A Szentháromság térről indulva a Röszkei út irányában a városunk szülöttjéről, Tóth Menyhért festőművészről elnevezett városi könyvtár szecessziós stílusú épülete áll.
A könyvtárral szemben az 1905-ben átadott, majd 2003-ban felújított Aranyszöm Rendezvényház található, amely az élő kultúrát képviseli.
A központtól távolodva az út bal oldalán tekinthetjük meg a Gerle-malmot, melyet a neves ügyvéd, Gerle Imre építtetett 1907-ben. A ’20-as évektől kezdve majdnem a II. világháború végéig, 1944-ig még malombolt is üzemelt az épületben, ma pedig rozsmalomként funkcionál. A malom melletti épületben mára a Cacao Club kapott helyet, azonban korábban itt nyitotta meg kapuit Mórahalom első mozija. A közösségi –és ifjúsági házzal szemközt, az út túloldalán tekinthetik meg a századfordulós polgári házsor jellegzetes, felújított épületeit. Ezek egyikében kapott helyet a Bivaly Bowling Club & Bar, amely izgalmas ételek, italok mellett kellemes kikapcsolódást is lehetővé tesz bowling, billiárd vagy léghoki formájában.
Továbbhaladva a mórahalmi gördeszkás parknak lehetünk szemtanúi, majd nem sokkal távolabb a Kolo Szerb Kulturális Központot pillanthatjuk meg. Mórahalom, mint a „Balkán kapuja” a határ mindkét oldaláról a Kolo-ban látja vendégül a sokszínű kulturális, társadalmi és hitéleti közösségeket és mutatja be az egyetemes európai kultúra mellett a Balkán ezer arcát is. Az épület izgalmas rendezvényeknek, hangversenyeknek, színházi előadásoknak és gasztronómiai eseményeknek ad otthont.


Amennyiben településünkön jár, próbálja ki a mórahalmi Rózsa rétest, térjen be cukrászdáinkba egy finom desszertre vagy ismerje meg a frissen pörkölt olasz kávékülönlegességeket. Ha pedig egy kiadós ebédre, esetleg vacsorára vágyna, finomabbnál finomabb ételekkel várják Önt a település éttermei, mint a Varga Csárda, Platán Panzió és 4-es Vendéglő, Elixír Hotel Restaurant Café & Bar és Szoki Pizzéria. Amennyiben speciális étrendet folytat sem kell lemondania az éttermek nyújtotta gasztronómiai élményekről, ez esetben két étterem személyzeténél is érdeklődhet az éppen aktuális ajánlatokról, akár a Vanilla Étterem és Cukrászdában, akár a Colosseum Hotel éttermében.



Mórahalmon magánszálláshelyek, apartmanok, panziók és szállodák széles választéka várja az ide érkezőket. Az Elixír Medical Wellness Hotel*** Superior, a Colosseum Hotel**** és a három csillagos Thermál Panzió közvetlen átjárást biztosít a szálláshelyről a fürdőbe, viszont a fürdőtől csupán néhány perc sétára is több magánszálláshely közül válogathat.

A folyamatosan frissülő városi rendezvényekről az online elérhető programnaptárunkból szerezhet információt, továbbá nyomtatott formában a Turisztikai Irodában érhető el Mórahalom éves Rendezvénynaptára!