Átadták a saslikgyárat Mórahalmon

 2008. október 10-én átadták a Fléma Snack által létrehozott saslikgyárat Mórahalmon. Az átadáson beszédet mondott Lukas Vanreusel ügyvezető igazgató, Gráf József miniszter, Dr. Sibelka György az ITD Hungary képviseletében, valamint Nógrádi Zoltán Mórahalom város polgármestere.

 
 Mórahalom - Egymilliárd forintból épült üzemcsarnokot avattak tegnap a mórahalmi ipari parkban. A belga–holland beruházó saslikot gyárt majd itt helyi alapanyagokból, idővel akár száz új munkahelyet is teremtve. Ehhez a baloldali vezetésű minisztérium és a jobboldali városvezetés összefogása is kellett.

Átadták tegnap a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park új üzemcsarnokát Mórahalmon. A 3300 négyzetméteres, egymilliárd forintból épült üzemcsarnok a holland és belga érdekeltségű Fléma Snacks Húsfeldolgozó és Élelmiszergyártó Kft. 13 hektáron megvalósuló, összesen 12 milliárd forintos beruházásának része. Az 1953-ban alapított családi cég 22 magyar város közül választotta ki Mórahalmot.

– Miért? Az autópálya közelsége, a minőségi nyersanyag, a kiváló munkaerő és a kiváló ipari park döntött – sorolta az érveket Lukas Vanreusel ügyvezető igazgató, fogadva a belga nagykövet, Pierre Labouverie személyes gratulációját is.

A húsfeldolgozással foglalkozó – itteni telephelyén főként saslikot gyártó – üzem eleinte kizárólag belga és uniós exportra termel majd, de később a környékbeli piacokat is megcélozza. Helyi alapanyagokat fognak felhasználni, kezdetben 40, idővel 80-100 új munkahelyet teremtve.

– A munkavállalók 80 százaléka már nem mórahalmi, hanem valamelyik homokháti településről érkezik ide. Ez volt a küldetésünk: a 15 évvel ezelőtt versenyképtelen Homokhátságon gyarapodási lehetőséget, munkát, egzisztenciát teremteni – emlékeztetett Nógrádi Zoltán polgármester.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is többször tárgyalt a belgákkal – adódik a kérdés: már nem csak álom a politikai hovatartozástól független együttműködés – a vidék érdekében? – Gráf József munkáját kinevezése óta elismerjük, még egy olyan kormány tagjaként is, amellyel egyébként nem tudunk együttműködni. Egyetértés van arról is: ez a térség a zöldség- és gyümölcstermesztés, az élelmiszeripar és a TÉSZ-ek fejlesztésével juthat előre – mondta Nógrádi Zoltán.

– Kezdettől fogva, következetesen szakmai tevékenységet folytatunk a minisztériumban, számomra mindegy, hogy egy pályázó jobb- vagy baloldali nézeteket vall-e. Akik fejlődnek, akik előre akarnak menni, azok a minisztériumnak fontosak. Így Mórahalom is az, nem véletlen, hogy itt is megfordultam már többször is. Szívesen jövök, mert szépen fejlődik – fogalmazott lapunknak Gráf József.

Barackosból ipari park

A Mórahalom melletti, 1997-ben spárgaültetvényre és őszibarackosra épült ipari park területe 11 év alatt tízről hatvan hektárra nőtt, 3,5 milliárd forintot fektettek be itt a vállalkozások, beruházók, 350 új munkahelyet teremtve. Árbevételük meghaladja az évi 17 milliárd forintot.