Családias napközi a mórahalmi iskolában

Két hét kivételével egész nyáron ingyenes gyerekfelügyeletet biztosít diákjainak a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola. Hétfőn a fiúkkal bunkert építettünk, a lányokkal virágot rajzoltunk és rejtvényt fejtettünk.

Három fiú bunkert épített egy asztal alatt, két másik fáradhatatlanul játszik egy-egy léggömbbel, a lányok rajzolnak, kézműveskednek, az udvaron pedig célba dobni lehet, de ott most túl meleg van, ezért inkább bent van mindenki. Mindez úgy hangzik, mint egy vidám tábor, pedig nem az, ilyen a nyári napközi a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol két hét kivételével egész nyáron ingyenes ez a szolgáltatás és egy héten egyszer még fürdőbe is elviszik a gyerekeket. Azt is ingyen.

Az iskolának június végéig, majd augusztus 20. után kötelező feladata a gyermekfelügyelet. A nyári szünet alatt az önkormányzatok látják el ezt a feladatot. A diákjaink számára az önkormányzat és az iskola együttműködésében egész nyáron biztosítjuk a gyerekfelügyeletet. Hosszú évek óta ez az első tanév, amikor két hét szünetet tartunk augusztus első két hetében, amikor a konyhánkban tisztasági festés és nagytakarítás lesz – magyarázta Kazi Mária, az iskola igazgatója.

Tízórait, ebédet, uzsonnát is kapnak, ezt a szülők fizetik. Általában jóval többen jelzik, hogy jönnének, mint ahányan megjelennek. A legtöbb egy nap harmincnyolc gyerek volt, az átlag huszonöt, hétfőn tizenhárman voltak. A legidősebb ötödiket végzett, a többiek alsósok. Fél nyolctól fél ötig van pedagógusfelügyelet. Az önkormányzat heti egy alkalommal ingyenes fürdőzést biztosít, de hogy melyik nap, azt előre nem lehet tudni, mert hosszú évek tapasztalatai alapján vannak olyan szülők, akik csak akkor hoznák a gyermeküket.

Az igazgatónő elmondta, a gyerekeknek ilyenkor nem kötött programokra van igényük, több helyszínt biztosítanak számukra a szórakozásra.

Egészen családias hangulat alakul ki, mert általában ugyanaz a társaság van itt egész nyáron – tette hozzá.

Az aulában Masáné Godó Judit és Németh Mónika felügyelete mellett zajlottak a programok. Levente, Zsolt és Brájen bunkert építettek az egyik asztal alá, ahová azt mondták nem férek be és igazuk lett, beszorultam. A fiúk azt mondták, titkos dolgokat beszélnek meg a bunkerben. Juhász Viki osztálytársával, Flórával virágot rajzolt, szókeresőt játszott és közösen megoldottunk egy keresztrejtvényt is. Viki sokat segített, minden feladványt tudott, de ez nem csoda, huszonegy könyvet olvasott ki első osztályban.

Forrás: delmagyar.hu