Fél évszázada vágják a hajat

Több mint fél évszázada vágja a mórahalmiak és a környékbeliek haját Kószó Imréné Jucó, Mígh Józsefné Kati és Mészáros József, akik nemrég emlékplakettet vehettek át Nógrádi Zoltán polgármestertől a városért végzett kiemelkedő tevékenységükért.

A szokásosra vágatta a haját kedden a mórahalmi Meleg Imre a város Szegedi úton lévő fodrászatában. A nyugdíjas férfi régi törzsvendég, több mint 40 éve jár ide. Míg Kószó Imréné szomszédja hajával foglalkozott, elmesélte, hogy 1960. június 8-án került a fodrászatba tanulónak - írja a delmagyar.hu.



– Azóta itt vagyok. Van olyan vendégem, aki a kétéves unokáját hordja hozzám. 1965-ben elmentem szülni, hirdetést adtunk fel. Akkor került ide a kollégám, Mészáros József – mesélte Jucó. Mészáros Józseffel kedden nem tudtunk beszélgetni, mert a napokban műtéten esett át, térdprotézist ültettek be neki. – A kolléganőm, Kati női fodrász, 1973-ban jött – folytatta Kószó Imréné.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a közelmúltban III. fokozatú emlékplakettet adományozott a városért kiemelkedő tevékenységet végző fodrászoknak.

– Nem bántam meg soha, hogy ezt a szakmát választottam. Az benne a szép, hogy lehet társalogni a vendégekkel. Amíg a kezemet fel tudom emelni, nem hagyom abba – mondta Jucó.

Mígh Józsefné is 1960 kezdett fodrászként dolgozni, előbb Ásotthalmon, majd Kissoron. Utána került Mórahalomra. – 56 év az eltelt munkaidőm. Édesanyám ellenezte, hogy férfifodrász legyek, így lettem női. Három éve Párizsban nyaraltunk a kolléganőmmel. Az én hajam fekete, az övé vörös volt. Fotóztak mindkettőnket a párizsiak, és Stendhal regényére utalva úgy neveztek minket: a vörös és a fekete.

– Képezzük magunkat folyamatosan, voltunk Szegeden Hajas Laci oktatásán, de járunk Budapestre is. Ha valaki nem figyel oda, az el van veszve. Muszáj haladni a korral. Ameddig bírjuk, csináljuk – mondták.

Férfi kollégájuk távollétében a felesége, Mészáros Józsefné mesélte el, hogy férje keresztapja volt fodrász, így szerette meg a mesterséget már egészen kis korában. – Nem akarta a munkát abbahagyni, de a fiammal erélyesen felléptünk, és megmondtuk neki, dolgozott már eleget, most már pihenjen, és élvezze az életet – mesélte.

Kétéves a legfiatalabb törzsvendég

Mórahalom legrégebbi fodrászatának legfiatalabb törzsvendége 2, legidősebb 84 éves. A törzsvendégek közé tartozik Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. A fodrászok elmesélték, a polgármestert, Nógrádi Zoltánt kiskorában öccsével, Tiborral édesapja hordta hozzájuk. Idejárt a polgármester nagyapja, Nógrádi János is, aki minden vasárnap borotváltatott.