Finom sütemények és Pihenőterek várják a vendégeket az Ezer Év Parkjában

Már a nyár elejétől élvezhették a vendégek az Ezer Év Parkjában lévő új pihenő tereket és a kibővült büfé kínálatot, mely egy LEADER pályázat segítségével valósulhatott meg.

A Parkban elérhető cukrászati termékek egyediségét az adja, hogy úgy lehet elfogyasztani őket, hogy közben az adott sütemény érdekességekkel telített háttértörténetével is meg tudunk ismerkedni. A kiválasztott sütemények a magyar gasztronómia történet egy-egy megkerülhetetlen állomását jelképezik, így a hozzájuk írt ismeretekkel elolvasásával új értelmet nyer az élményszerű kultúra átélése.

A pályázat a fentieken túl, korszerű hangtechnikai berendezés beszerzéséhez, aktív marketing tevékenységhez, valamint új szelektív hulladékgyűjtő elhelyezéséhez nyújt még támogatást.

A büfé és a parkban található új pihenőterek megvalósítását az alábbi pályázat segítette:

„VP6-19.2.1-43-1/D-21 Jövedelemtermelő turisztikai fejlesztések a Mórahalmi Járás területén 2021” nevű pályázati kiírás keretében megvalósítandó „Ezer Év Parkja- büfé és pihenőterek fejlesztése”

Kedvezményezett neve: Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület

Kedvezményezett szervezet székhelye: 6782 Mórahalom, Röszkei út 44.

Projekt azonosító: 3297427060

A projekt teljes költsége: 14.570.156 Ft

Támogatás: 10.926.942 Ft

Önerő: 3.643.214 Ft