Fürdőztek a győztesek

Klímaversenyen nyertek fagyizást, valamint látogatást az Ezer Év Parkjába, továbbá a Bivalyrezervátumba és a Kolóba a mórahalmi iskola 5. b osztályos diákjai. A gyerekek nyereményeik közül a legjobban a fürdőzést élvezték a szerdai kánikulában.

A városnéző Buba busszal indultak el szerda reggel a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola 5. b osztályos diákjai a város szélén lévő Ezer Év Parkjába, majd a Bivalyrezervátumba. Az egész napos kirándulást egy korábbi versenyen nyerték.

A gyerekek nyereményének része volt egy korábbi fagyizás, majd a héten folytatódtak a vidám kalandok.

A bivalyoktól visszafelé beugrottak a Kolo Szerb Kulturális Központba, aztán következett a nap legjobb része, a fürdőzés a Szent Erzsébet Gyógyfürdőben.

Míg a gyerekek a medencében fröcskölték egymást, osztályfőnökük, Farkas Zsuzsa elmondta, a „Kibocsátás és GREENFO-szükségletek – Klímastratégia kialakítása Mórahalmon” című versenyen lettek első helyezettek diákjai a felsős kategóriában.

A feladatokat a tanulók és tanáruk is nehéznek találta.

Előbb egy tesztet kellett kitölteniük a klímaváltozással kapcsolatban.

– Voltak kérdések, amik feladták a leckét. Sokat vitáztak a gyerekek azon például, hogy a felsoroltak közül – például a közlekedés, hűtés-fűtés – melyik a legkörnyezetszennyezőbb tevékenység. Egyébként nagyon jó osztály, jó csapat, jól összedolgoznak és támogatóak egymással. Magas az érzelmi intelligenciaszintjük, ami nagyon fontos – magyarázta az osztályfőnök.

A klímaváltozás és a globális felmelegedés szerda délelőtt a perzselő hőségben már úgy tűnt, nem foglalkoztatta az ötödikeseket, sőt élvezték azt a hűsítő vízben. A versenyfeladatokról két fejesugrás között Sinka Hunor azt mondta, olyan nehezek voltak, hogy még egy felnőtt se tudta volna az összesre a helyes választ. A gyerekek majdnem egész nap, délutánig maradtak a fürdőben, ahol szóba került a gasztronómia is. Bár a gyerekeket játék közben az evés érdekli legkevésbé, mindannyian dicsérték a fürdő édességkínálatát. Hunor azt mondta, a kakaós óriáspalacsintát biztos nem hagyja ki.

Fotók: Török János

Forrás: delmagyar.hu