Készül Mórahalom város Integrált Városfejlesztési Stratégiája

 Mórahalom város önkormányzata egy új, tervezési dokumentum készítését kezdeményezte a 2007-es év folyamán. Ez a dokumentum az Integrált Városfejlesztési Stratégia, amelynek jelentősége, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatok elnyerésének előfeltétele egy ilyen, a 2013-as évig tervezett újításokra vonatkozó átfogó dokumentum megléte.
A Stratégia azt az integrált, területi alapú tervezési szemléletet kívánja megjeleníteni, mely ötvözi a különböző szakpolitikai megközelítéseket (pl. gazdaságfejlesztés, környezeti fejlesztés, közlekedésfejlesztés, társadalmi célok megvalósítása, stb.), összefogja és ütközteti az érintett partnerek (üzleti szektor, civil szektor, közszféra szereplői, lakosság) céljait, elvárásait az önkormányzat városfejlesztésben meghatározó és döntéshozó szerepe mellett. Ennek a dokumentumnak az elkészítése középtávon minden várossal szemben szakmailag indokolt, és elvárás lesz minden típusú városrehabilitáció esetében. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia középtávra (7-8 évre) szóló elemzés. Újszerű részegysége az eddigi dokumentumokhoz képest, hogy a helyzetértékelésre alapozó fejlesztési célok és irányok meghatározásán túl megvalósítási elemeket is magában foglal. Ezzel segíti a tervezés konkretizálását és a költségvetés kialakításában is segítséget nyújt a városvezetés részére.

Az Integrált Városfejlesztési Sratégia részletes útmutató alapján készül, és kidolgozása a befejező fázishoz közeledik. Részletesen bemutatja a várost, problémáit és fejlődési lehetőségeit, illetve feltárja a változásával járó veszélyeket, hogy az elkövetkezendő pályázati ciklusban Mórahalom városa stabil és előnyös pozícióból induljon az Uniós pályázatok elnyeréséhez.