Koktéloztak és parfét ettek az ifjú táborozók Mórahalmon

Két táborozó csapat is ellátogatott tegnap a mórahalmi Tóth János szakképző iskolába, ahol nyári hűsítő citrusos alkoholmentes koktélt és parfét kóstoltak.

Míg az egyik táborozó gyerekcsapat rögtön a bejárat melletti tanteremben Pápai Péter szakács szakoktató alkoholmentes koktélját kóstolta, a másik a tankonyhán Kis Sándor cukrász szakoktató parféjából falatozott. A gyerekek a Szent-Györgyi Albert Agóra által szervezett Krúdy-Sütivarázs és az Orsi cukrásztábor résztvevőiként érkeztek péntek délelőtt a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolába, és ha már ott voltak, Mórahalom más nevezetességeit is megnézték.

Alkoholmentes, citrusos koktélt kóstoltak a szegedi cukrásztábor résztvevői a mórahalmi szakiskolában.
Fotó: Frank Yvette

De előtte még vissza az iskolába: az alkalmi kóstolóként és felszolgálóként brillírozó Reseterics Sarolta, aki a hatodik osztályt kezdi szeptemberben, arra a kérdésünkre hogy mi lesz, ha nagy lesz, azt mondta, kettő ötlete van: cukrász vagy lakberendező.

A másik csapatból a Béke Ut­­cai Általános Iskola diákja, Máthé Eliza számolt be lelkesen fiatal kora ellenére magas szintű gasztronómiai jártasságáról és a táborban tanultakról. A gyerekek egy szegedi cukrászműhelyben többek között almás pitét, csokoládényalókát és gyümölcskenyeret készítettek, de Lizáról köztudott, hogy kiskora óta szívesen süt-főz otthon.

– Egyik nap nem volt otthon süti, gondoltam, megcsinálom magamnak. Az első étel, amit teljesen egyedül készítettem, baconbe göngyölt hús volt párolt brokkolival és főtt krumplival – sorolta a szeptemberben hatodik osztályt kezdő kisdiák.

Ennek a csapatnak a tagjaként ismerkedett a cukrászattal a héten a szintén hatodikos Horváth Mátyás is, akiről egy külön cikket lehetne írni. A fiatalember rövidnadrágba tűrt fehér, rövidujjú ingben, nyakkendőben szándékosan és stílusosan felemás zokniban érkezett. A konyhai tudományok előtt muszáj volt a divatról is szót ejtenünk Mátyással. Elmondta, hogy a nyakkendőjét nagyapjától kapta, aki pont ezt a darabot viselte Mátyás szüleinek esküvőjén. Azt mond­­ta, máskor is így szokott felöltözni. A gasztronómiára visszatérve pedig annyit mondott, érdekli a sütés, öt éve készített először egyedül csokitortát, szülei csak annyiban járultak hozzá a sikerhez, hogy begyújtották neki a sütőt.

A tankonyhán közben Kis Sándor ananászos-kókuszos parféval készült, bemutatta a fagylaltkülönlegességet, ami percek alatt elfogyott a tegnap délelőtti hőségben.

Forrás: delmagyar.hu