Közlekedésbiztonsági oktatás hatodikosoknak

A Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége szervezésében közlekedésbiztonsági oktatást tartottak a helyi polgárőrök a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola hatodik osztályos diákjainak hétfő délelőtt.

Kazi Mária, az iskola igazgatója elmondta, minden évben több ehhez hasonló programot szerveznek. Az iskolában KEVE-oktatás, azaz a Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! közlekedésbiztonsági program is zajlik. Ezen az elsőtől az ötödik osztályig vesznek részt a gyerekek.

Hétfőn a két hatodik osztállyal először a könyvtárban Pőcze Tünde őrnagy, a Mórahalmi Rendőrörs munkatársa vette át a biztonságos közlekedés, az átkelés és a kerékpáros közlekedés alapszabályait. A rendőri karos forgalomirányítás legfontosabb jelzéseivel is megismerkedtek a gyerekek, akik a legtöbb szabállyal tisztában voltak, csak nem mertek megszólalni. A tanultakat rövid teszt követte, amelyből kiderült többek között, hogy kerékpárral állatot vezetni tilos.

Fotó: Török János

Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e a teszt, Király Aldvin azt válaszolta, hogy számára nehezebb volt, mint a matematika. A teszt után az iskola előtti gyalogátkelőhelyhez vonult a két hatodikos osztály, ahol Sárközi László, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet Polgárőrség elnöke elmondta, hogy minden év szeptemberében tartanak egy ehhez hasonló figyelemfelkeltő akciót, de sosem árt átismételni a tanultakat.

Forrás: delmagyar.hu