Lengyel ízek nyomában

 Mórahalom lengyelországi testvérvárosában immár ötödik alkalommal rendezték meg az „Ízek Fesztiválja” elnevezésű gasztronómiai programsorozatot. A 2018. április 13-15. között zajló eseményen és partnertalálkozón a mórahalmi delegáció is részt vett.
 A meghívás célja az volt, hogy a testvértelepülések megosszák egymással tapasztalataikat és ötleteiket, hogyan lehet beemelni a helyi gasztronómiát a turisztikai kínálatba illetve, hogyan ösztönözzék a helyi kistermelőket arra, hogy az általuk előállított minőségi alapanyagokat építsék be az éttermek termékkörébe. Ennek kapcsán a látogatás fő része egy szakértői konferencia volt, amelyen Mórahalom helyi termékei, a Homokháti Portéka védjegyrendszer, valamint a helyi értéktár elemei is bemutatásra kerültek, sőt a résztvevők megkóstolhatták a méltán híres mórahalmi rétest is, amely mondanunk sem kell óriási sikert aratott.



Az esemény különlegességeként a lengyelek bemutatták az első helyi termálvíz alapú élelmiszert, az uniejów-i uborkát. Az innovatív termék létrehozása során szoros együttműködés alakult ki az egyetemekkel, élelmiszeripari vállalatokkal, valamint egyéb kereskedelmi üzleti partnerekkel. A témák között szerepelt még márkaépítés és helyi promóció, hazai és nemzetközi minőségi tanúsító védjegyek, de a főszerepben mindvégig a gasztronómia állt. A kulináris bemutatók és kóstolók során a résztvevők megkóstolhatták az olasz világbajnok pizzasütő mester Alessandro Ceci pizzáit is, aki a Guinness rekord birtokosa.
Az „Ízek Fesztiválja” verseny zsűrijében Mórahalom is képviseltette magát. A bírálóknak 13 különböző étterem gasztronómiai alkotásait kellett véleményezniük. A kitétel csupán annyi volt, hogy a séfeknek két helyi alapanyagot, a termálvizes uborkát és a mézet be kellett csempészniük az ételsorba. A több, mint 8 órán át tartó kóstolás és pontozás után díjazták a legjobb ételt illetve annak készítőjét. A fesztivál keretében bárki végigjárhatta a helyi éttermeket és megkóstolhatta a számára leggusztusosabb ételeket.
Természetesen a magyar delegáció a hazai alapanyagokkal, fűszerpaprikával, szárított fűszerekkel, mézzel és borral kedveskedett a lengyel vendéglátóknak.