Megújul a mórahalmi fürdő bejárata: sok vendéghez több pénztár kell

400 millió forintból újul meg karácsonyig a mórahalmi fürdő bejárata: több pénztár, több öltöző és több hely várja majd a fürdőzőket.

– Ez a főbejárat 2004-ben készült. Akkor még nem számítottunk ekkora forgalomra. Most 450-500 ezer látogató érkezik egy évben. Akkor ez a szám ennek a tizede volt – mondta Farkas Gábor, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő igazgatója.



A fürdő előtti parkból még húsvét előtt kerítettek el egy részt, majd az ünnepek után elkezdődtek a munkálatok. Karácsonyig 400 millió forintból újul meg a fürdő bejárata.

– Ez három részből áll: 450 négyzetméterrel bővül a bejárati rész, ahol több pénztár kap helyet. A második ütem az energetikai átalakítás. Az összes elfolyó termálvíz hőenergiáját hasznosítani fogjuk, azzal fűtjük majd a bővítményt és a fürdőt. A gépészeti berendezések egy új, 370 négyzetméteres pincében kapnak helyet – sorolta a fürdővezető.

Harmadik lépésben az öltözők kapacitását növelik. A két épület közti, háromszög alakú területet építik majd be. A látogatókat talán csak a munkálatoknak ez a szakasza zavarhatja, de ezt szeptemberre ütemezik, amikor
a szünidő vége és a tanév kezdete miatt csökken a látogatók száma.

Mivel az új bejárati részt a parkból veszik el, ezért a parkot is átalakítják majd, hogy a fürdő minden irányból továbbra is könnyen megközelíthető legyen.

Tudta?

Az akkor még Városi Fürdő néven ismert létesítmény története az 1960-as évekig nyúlik vissza. Ekkor találták meg a termálvizet. 1964-ben elkezdték építeni a téli–nyári használatra is alkalmas épületet. A fürdő további bővítését Kószó Dezső 2 millió forintos adománya tette lehetővé 1986-ban. 1999-ben kezdődött meg a fürdő átalakításának első lépése, a tanmedence megépítése. 2003 őszén új létesítményekkel, szolgáltatásokkal egészült ki a fürdő. A régi épületet lebontották, helyén pedig egy háromszintes épülettömb épült.