Mórahalom tortája lett a Homokháti barackos

Bár nem jutott tovább a második fordulóba a Csongrád-Csanád Megye Tortája versenyen a mórahalmi Tóth János szakképző iskola Homokháti barackos elnevezésű pályaműve, Nógrádi Zoltán polgármesterrel egyeztetve Mórahalom tortájává nevezték ki az édességet, amelynek receptjét megálmodója, Kis Sándor cukrász szak­oktató hamarosan megosztja a város cukrászdáival.

Mint megírtuk, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat még 2021. június 4-én, Trianon 101-edik és a megye névváltoztatásának első évfordulójára hirdette meg a Csongrád-Csanád Megye Tortája versenyt. A cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, amelyekben a megye jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet. A versenyre kilenc nevezés érkezett, köztük egy homokháti érdekeltségű. Őszibarackkal ízesített tortát nevezett a versenyre a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola.

Szívét-lelkét beleadta

– Több versenyen sikerrel szerepeltünk, innen jött az ötlet, hogy most is megmérettessük magunkat. Arra fókuszáltunk, hogy a kiírásnak megfelelően helyi, hagyományos alapanyagok kerüljenek bele, így került az őszibarack mellé mandula, ami ugye a Tisza partján virágzik. Kis Sándor cukrász szakoktatónk dolgozta ki a hozzávalókat, a technológiát és a díszítést Sándor tanulói asszisztenciával készítette el, de ő volt az, aki ebbe szívét-lelkét beleadta– magyarázta Angyalné Kovács Anikó igazgató.

Felajánlják a városnak

– Az, hogy egyáltalán bekerültünk az előválogatóba a recept alapján, nagy dolog. Én még nem kóstoltam, kíváncsi vagyok rá, úgyhogy most én is lemegyek a tankonyhába – tette hozzá az igazgató, majd levonultunk. Közben elmondta, arra gondoltak, ha már homokháti alapanyagokból készült, felajánlják Mórahalomnak, hogy legyen egy évig a város tortája. Aki szeretné, annak átadják a pontos receptúrát, technológiát.

Kis Sándor cukrász szakoktató elkészítette nekünk a tortát amivel indultak a Megye tortája versenyen. Fotó: Kuklis István
Forrás: Kuklis István

– Hogyan alkotta meg a tortát? – kérdeztem.– Szóltak, hogy kell. Én voltam katona, végrehajtottam a parancsot – válaszolta a szakoktató, majd komolyra fordítottuk a szót.
– Ez a mai trendeknek megfelelő mousse torta, zselébetéttel, roppanó réteggel és tésztával. Különböző textúrák és rétegek jelennek meg benne. Van benne mandulával készült habos réteg, őszibarackzselé homoktövissel savanyítva, a teteje tükörglazúr, egy zselatinos, fehér csokoládés, sűrített tejes réteg – sorolta, majd végre felvágta a gyönyörű tortát.

Kis Sándor cukrász szakoktató elkészítette nekünk a tortát amivel indultak a Megye tortája versenyen.Fotó: Kuklis István
Forrás: Kuklis IstvánEgyszerű és nagyszerű A torta nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Üde és friss, egyik íz sem tolakodó, kellemes a harmónia. A tortát megkóstolta Nógrádi Zoltán polgármester is, aki azt mondta, nagyon finom, könnyű, nyárias, kellemes ízvilágú, szerencsére nem túl édes, kellemesen, gyümölcsösen savanykás torta és elfogadta Mórahalom tortájának, így hamarosan megosztja a receptet az iskola a helyi cukrászdákkal.


Forrás: delmagyar.hu