Pünkösdkor nyílik a nyári bejárat és a rendezvénymedence Mórahalmon

Mórahalmon Beszédes Kornél építészmérnök tervei alapján 1964-ben kezdték építeni az állandó, téli-nyári üzemű fürdőt, ami azóta is töretlenül fejlődik.

Mórahalom legfőbb vonzereje a Szent Erzsébet nevét viselő gyógyfürdő, amely a legkedveltebb hazai fürdők egyike. Bár a mostani időjárás még nem ezt sugallja, de közeledik a nyár és a nyári főszezon a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben is. Ennek korábban első lépéseként a főszezon kezdetéig, ami május végét jelenti, intenzív felkészülés zajlott. Az első és meghatározó lépése ennek az úszómedence felkészítése. Komoly karbantartási és műszaki-technológia ellenőrzés történt. Ellenőrizték a felületeket, ahol kellett kijavították a burkolatot.

A következő fontos időszak a húsvéti hosszú hétvége volt, amikor a családi csúszda és kültéri gyermekpancsoló is beindult, a felkészülés befejező része pedig most következik. Farkas Gábor fürdőigazgató elmondta, jövő hétvégén, ami a pünkösdi hosszú hétvége, megnyílik a nyári bejárat és a mellette lévő rendezvénymedence. Nyáron igazi mediterrán hangulat várja a fürdő vendégeit. Ebben az időszakban 14 fedett medence, 7 szabadtéri medence, 8 szauna, két beltéri és egy szabadtéri csúszda áll a vendégek rendelkezésére, akiket számos extra szolgáltatás is vár. A strandon a családosok kedvence a csúszdás élménymedence, de a hullámgömbbel, pezsgőágyakkal, valamint koktélbárral rendelkező rendezvénymedence is kellemes időtöltést kínál.

Fotó: Török János

Forrás: delmagyar.hu