Tovább gazdagodott a mórahalmi iskola konditerme

Az elmúlt másfél évben a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola három különböző összetételű csapata háromszor nyerte meg a Honvédelmi Sportszövetség által rendezett Bátrak ligája versenyt. Ennek köszönhetően számos sporteszközzel gyarapodott az iskola.

Többször beszámoltunk már a mórahalmi Móra Ferenc Ál­talános Iskola Bátrak ligája honvédelmi versenyen elért első helyezéséről. Mint felkészítő tanáruk, Szerencsiné Csa­mangó Jusztina elmondta, ezeknek a versenyeknek és győzelmeknek az élményszerzésen és a dicsőségen kívül komoly jutalmai is voltak.

– Ennek köszönhetően be tudtunk rendezni egy kondigép­szobát. Az eddigi eszközök mel­lé többek között új, az általános állóképesség fejlesztéséhez szükséges gépeket vásároltunk: fu­­tópadot, elliptikus trénert és evezőgépet. A felszerelés nagy segítséget nyújt az iskolai testnevelés feltételeinek javítására, változatossá tételében – mondta a pedagógus.

Pozsgai Noémi 8. b osztályos tanuló azt mondta, nagyon tetszenek neki a kondigépek, főleg a futópad.

Az alsósok is kipróbálhatták az eszközöket: a futópadot, az elliptikus trénert és az evezőgépet. Fotó: Frank Yvette

– Jó edzéslehetőséget nyújt a testnevelésórán vagy éppen a nap végén, amikor dupla tesióránk van. A három kondigépen a lányokkal azon versenyeztünk, ki éget el több kalóriát kevesebb idő alatt, és szépen mentünk körbe, mindannyian kipróbáltuk az összes eszközt. Én már nagyon várom, hogy újra használhassuk a gépeket – mondta.

A konditeremben zenét is tudnak lejátszani, így minden adott a hangulatos testmozgáshoz. A gépeket azért szeretik használni a felsősök, mert mindegyik más testrészüket izmosítja, vagy az állóképességüket teszi próbára.

– Örömmel tölt el, hogy részben az én érdemem is, hogy ezeket a profi gépeket beszerezhette az iskola, ugyanis én is részt vettem a Bátrak ligája versenyen. Büszke vagyok a csapattársaimra, mert nélkü­lük ez nem jött volna össze. Testnevelő tanárunkkal együtt dönthettük el, milyen eszközöket szeretnénk vásárolni a nyereményből. Szórakozás és egyben tanulságos volt a verseny számomra, megtanultam, hogy nemcsak magam miatt éri meg versenyezni, hanem a csapatért és az iskoláért is – tette hozzá Noémi, a tavalyi győztes csapat egyik tagja.

Forrás: delmagyar.hu