Zenés tablóképek a mórahalmi fürdőben

Tudják, hogy ki az egyik a kedvenc énekese a Szegedi SZC Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium 12/A osztályos tanulói közül Krisztiánnak?

Elton John. Ádámé Eminem, Dorottya kedvence pedig a Little Mix, egy brit lányegyüttes, Think About Us című albuma. És mindez úgy derült ki, hogy még egyikükkel sem találkoztam soha életemben. A fiatalok egy ötletes megoldással a Spotify (egy ingyenesen is használható, kereskedelmi zene-streamelő szolgáltatás) tematikáját használják tablójukon, amit a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő oldalsó bejáratánál lehet megtekinteni. A tablóképek alatti kis Spotify kódra kell a telefont irányítani és már hallgathatjuk is a diákok kedvenc zenéit.

Érdekes, hogy napjainkban a mindent elsöprő digitalizáció korában a tablóképek hagyománya még mindig él. A kevés papírképek egyike ez az emlék, amit életünk alatt a kezünkbe veszünk. A fotomuveszet.net oldalon azt írja Bogdán Melinda egy 1999-es szakdolgozatra hivatkozva, hogy a magyar nyelvben a tabló szó első fellelhető írásos említése 1794-ből való, ekkor még képet jelent. A mai értelemben vett „több személy fényképéből összeállított kép”-ként 1928-ban említik először.

Forrás: delmagyar.hu