A mórahalmi fürdőben csütörtökön indult a strandszezon

Csütörtöktől elindult a strandszezon Mórahalmon: már május elseje előtt nyári nyitvatartás szerint várják a vendégeket a fürdőben. A komplexumban már most 90 százalékos a szolgáltatások köre, egyedül a nyári bejárat és az ott található medence nem üzemel még.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő- megelőzve a hasonló intézményeket – már csütörtöktől nyári nyitvatartással várja vendégeit. Farkas Gábor, a létesítmény vezetője elmondta, a május elseje egy nagyon fontos dátum a fürdők életében, a hivatalos strandszezon ekkor kezdődik. Még akkor is, ha a nyári szabadságok és az iskolaszünet megkezdésével erősödik meg igazán a forgalom.

Mi is május elsejei nyitásra készültünk, de végül úgy döntöttünk, hogy nálunk a hosszú hétvége már csütörtökön elkezdődik, így már ezen a napon a nyári nyitvatartás szerint, azaz 22 óráig várjuk a vendégeinket. Mostantól tehát minden csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 8 órától 22 óráig üzemel a fürdő, míg hétfőn, kedden, szerdán és vasárnap reggel 8 és este 8 között tartunk nyitva – tette hozzá.

A fürdőkomplexum jelenleg 90 százalékon működik. Ez azt jelenti, hogy a nyári bejárat és az ott található medence május végén, a pünkösdi hosszú hétvégén nyit, ezen kívül azonban minden medence és szolgáltatás üzemel.

A fürdő egyik erőssége, hogy mindig vannak olyan medencéink, amelyek megfelelő hőfokúak, akár az épületben, akár kint, a szabad térben. Nálunk tehát mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő szolgáltatást – fogalmazott Farkas Gábor.