Forrt a bor Mórahalmon

Forralbor-főző verseny is volt az idei Homokháti szakajtón Mórahalmon, ahol meg lehetett kóstolni a szüreti kalácsot is. De aki szeretett volna, slambucot is ehetett, a természetesen kihagyhatatlan kézműves foglalkozások és népi játékok között.

Idén is kitettek magukért a mórahalmiak és a környékben élők, most is egy sikeres rendezvényt szerveztek, és vettek részt rajta, ami természetesen most is az ételekről és az italokról szólt. Szombaton rendezték meg ugyanis a VII. Forraltbor-főző versenyt és a VIII. Homokháti szakajtót a Pramonád téren lévő rendezvénysátorban. Ahogy odaérünk, egyből a Borkedvelők csapatába botlottunk, akik már javában készültek a megmérettetésre.

– Nyolcan jelentkeztünk az idei versenyre, és most fehérborból fogunk forralt bort készíteni. Ezt a rendezőktől kaptuk, de Hajóson is van pincék, onnan is hoztunk bort, amelyet bárki megkóstolhat – mondta Csiszár János, a csapat vezetője, aki gyorsan tovább is állt, hogy kevergesse a titkos hozzávalókkal fűszerezett borát.

Közben szépen gyűlt a tömeg a sátorban, ahol különféle fellépők szórakoztatták a közönséget. Sziliné Ferenczi Annától, a rendezvény egyik szervezőjétől pedig megtudtuk, hogy a Homokháti szakajtó tulajdonképpen egy kézműves piac, ahol a környékbeli termelők és kereskedők mutathatják meg portékáikat.

A Forraltbor-főző versenyt és a Homokháti szakajtót most idén rendezték először közös időpontban. A borversenyre most 14 csapat nevezett be, italaikat íz, zamat és illat alapján értékelték.

– Idén először a Tóth János Szakképző Iskola diákjai is részt vettek a rendezvényen, slambucot készítettek. Akik pedig nem ihatnak bort, azokat teával vártuk és persze a néptáncosokról sem feledkeztünk meg – tette hozzá Sziliné Ferenczi Anna.

Az egyik legérdekesebb program pedig a Mórahalom társasjáték volt, amelyet az Aranyszöm Rendezvényház közművelődési referense, Vasuth Kata Virág készített. A Mórahalmot bemutató társasjáték különlegessége az óriási mérete. Óriásbábukkal játsszák egy két és fél méter méter széles, négy méter hosszú pályán.

– Minden generáció tud vele játszani, mert különböző játékkártyák készültek az óvodás, általános és középiskolás korosztálynak, továbbá a felnőtteknek. Ez igazi közösségformáló, identitáserősítő program, ami egyben szórakoztat is – mondta a játék alkotója.

Forrás: delmagyar.hu
Fotók: Karnok Csaba