Hétpróba, óriás társasjáték, slambuc és palacsintahegyek a mórahalmi családi napon

Az esős, hűvös idő sem riasztotta vissza a családokat attól, hogy részt vegyenek a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központban megrendezett családi napon.

Nagyon szerették a szép számmal érkezett gyerekek a csillámtetkót, a kézműves sarok is mindig tele volt kicsikkel, akik színeztek, festettek. A főszervezők, Kovács-Tanács Istvánné Erika és Sziliné Ferenczi Anna, az Aranyszöm Rendezvényház munkatársai mindent megtettek azért hogy a vendégek szellemi, és a gyomrukat is megtöltő táplálékhoz jussanak. Erika például számolatlanul sütötte a palacsintákat.

Óriás palacsintasütőn dolgozunk, így kicsit könnyebb, és a Mórahalmi Parasztkórus is hozott 200 darabot, ezt nagyon köszönjük nekik. És bár a kollégák rájártak még a műsorkezdés előtt, azért maradt bőven a gyerekeknek is.

Anna a közösségépítés fontosságáról beszélt, arról, hogy a kézműveskedés, a zene, a tánc miként hozza össze a helyieket és környékbelieket.

– A rendezvényünk célja az, hogy minél többen együtt legyünk, ismerjük meg egymást, itt közösen tudnak szórakozni a gyermekek és a felnőttek is. A fellépőink, a mórahalmi fúvószenekar, vagy a táncház néptáncosai, illetve a Gyantár zenekar is azért jött, hogy fokozzák a jó hangulatot. Azok, akik pedig végig mentek a hétpróba játékunkon, és a menetlevelükbe minden pecsét belekerült, ajándékot kaptak.

A délután folyamán a leghosszabb sor a most debütáló óriás társasjáték előtt állt, a mórahalmi identitást segítő játékról Vasuth Kata közművelődési referens beszélt.

– Duka Félix és a munkatársaim segítségével találtam ki és készítettem el a Mórahalmot bemutató hatalmas társast, amit óriásbábukkal kell játszani egy két és fél méter széles, négy méter hosszú pályán. Mezők, kártyák feladatokkal, most elsősorban ovisoknak, de a későbbiekben felnőtt verzió is készül majd.

A családi délután egyik fő attrakciója az élő főzőshow volt. A triumvirátus tagjai – Veszelka Krisztina szerkesztő, Duka Félix, a Móra-Net Televízió főszerkesztője és Pápai Péter, a mórahalmi Tóth János szakképző iskola szakács szakoktatója – slambucot készítettek a vendégeknek. Kriszta elmondta, az egykori Frissen jó című műsoruk elevenedett most meg.

– Ebben a műsorban a Homokhátság ízeit mutattuk be a nézőknek, helyi termelőktől beszerzett alapanyagokból főztünk. Rengeteget tanultam tőlük, hétköznap felvettünk egy adást, hétvégén pedig megfőztem otthon az abban bemutatott ételt.

Első látásra paprikás krumplinak kinéző, bár annál tartalmasabb étel fortyog a kondérban, Duka Félixtől máris megtudjuk a titkát:

– Ez egy hajdúsági parasztétel, aránylag olcsó és egyszerű elkészíteni. A krumpli, kolbász és egyéb hozzávalók mellett előre megsütött lebbencstészta kerül a félig kész ételbe, ettől lesz igazán finom. A főzőműsorunkra is jellemző volt a népi vonulat, amit én képviseltem, Péter pedig a szakmaiságot adta hozzá. Nekem hobbim a népi ételek elkészítése, népszerűsítése, nagymamáink gasztronómiai hagyományait tovább kell őrizni, tovább kell adni a fiataloknak.

Pápai Péter hangsúlyozta, ami igazán fontos a főzésnél, hogy az ételben legyen benne a szakács lelke. Ha ez megvan, akkor egy panelkonyhában is kiváló slambuc készíthető, nem csak a bográcsban. És hogy mit szólnak a mai gyerekek a hagyományos ételekhez a 21. században, a streetfood fénykorában?

– Az iskolában, ahol tanítom a szakácsmesterséget, sok vajdasági diák van, náluk, otthon még ismerik a régi értékeket. Sokszor én tanulok tőlük recepteket. Azt pedig mindannyian tudjuk, milyen jó közösen leülni egy fehér abrosszal terített asztalhoz, finom ételek és egy jó pohár bor mellett.

További fényképek a Móranet TV honlapján