Húsz éves a mórahalmi járás járóbeteg-szakellátó központja

A mórahalmi Móra-Vitál Nonprofit Kft., a járás járóbeteg-szakellátó központja 2021-ben ünnepli fennállásának 20 éves jubi­leumát. Önként vállalt feladatként pedig részt vesznek az oltóponti munkában is.

– Mórahalmon a szakellátások (reumatológia, pszichiátria, kisegítő laboratórium, otthoni szakápolás, gyógytorna, fizioterápia, gyógyfürdő ellátások) működtetését 2001 októberéig a gondozási központ látta el, de a növekvő társadalmi igény és az ebből fakadó jelentős forgalom egy idő után már nemcsak a mórahalmi lakosokat érintette, így szükségessé vált a szakellátások mennyiségének és minőségének fejlesztése, ennek megfelelő infrastruktúra kialakítása, amihez elengedhetetlen volt egy egységes vezetés megszervezése – ismertette a kezdeteket a Móra-Vitál Kft. ügyvezetője, Pécsy Balázs.

A város képviselő-testülete 2001. október elsejével hozta létre a Móra-Vitál Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Társaságot. Szolgáltatási körére jellemző, hogy 2019-ben már kilenc településre kiterjedően – Mórahalom, Ásotthalom, Zákányszék, Üllés, Pusztamérges, Ruzsa, Forráskút, Bordány, Öttömös –, közel 26 ezer főt érintett az intézmény által lefedett területi ellátás. Jelenlegi a járóbeteg-szakellátásban 32 szakorvos dolgozik részmunkaidőben, míg a szakdolgozói létszám 69.

Idén húszéves a mórahalmi Móra-Vitál Nonprofit Kft., amely a koronavírus elleni küzdelemből is kiveszi a részét, oltóponttá alakultak. Fotó: Kuklis István

A társaság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyakorlati oktatásból is kivegye a részét. 2015 és 2019 között tanulói szerződéssel mintegy 165 diák, míg együttműködés alapján összesen 484 diák gyakorlatát biztosították.

A Móra-Vitál Nonprofit Kft., a járás járóbeteg-szakellátó központja idén ünnepli fennállásának 20 éves jubileumát.

– A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt is folyamatosan elérhetőek a szakrendeléseink, a gyógytorna és a fizioterápiás ellátások. Önként vállalt feladatként részt veszünk az oltóponti munkában is. Az átoltottság a városban közel 60 százalék, ami magasabb az országos átlagnál – magyarázta az ügyvezető.

– Cégünk minden dolgozójának fontos és célul tűzte ki, hogy segítsen a koronavíruson átesett és maradvány tünetekkel szenvedőknek. Kidolgoztunk egy mozgásszervi poszt-Covid-csomagot az ízületi és izomproblémák kezelésére. A négy kezelésből álló csomagban található ­gyógymasszázs és iszappakolás is – tette hozzá az intézmény vezetője.

Forrás: delmagyar.hu