Minősített Könyvtár lett a mórahalmi

A mórahalmi könyvtár mindig is aszerint szervezte a szolgáltatásait, hogy azok minél hatékonyabban tudják segíteni az itt élőket a hétköznapi életben. A partnerek, látogatók igényeinek való megfelelés, és a folyamatos fejlesztésre való törekvés állandó mozgatórugói a könyvtár életének.

Ezen igyekezet tudatosabbá tétele, és a szakmai munka során alkalmazott módszerek bővítése, fejlesztése volt a célja és lényege annak a láthatatlan háttérmunkának, ami ahhoz vezetett, hogy a könyvtár az idei évben pályázat útján elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Minősített Könyvtár címet.

A Minősített Könyvtár címet azon a könyvtárak kaphatják meg, amelyek magas színvonalú szakmai munkájuk mellett, a könyvtári minőségirányítás módszereinek folyamatos alkalmazásával működtetik szolgáltatásaikat, és jelentős eredményeket érnek el a szervezetfejlesztés területén is. Ami egyrészt azt jelenti, hogy a könyvtár dolgozói odafigyelnek a partnereik és látogatóik véleményére és visszajelzéseire, és ezek alapján állandóan fejlesztik és megújítják a szolgáltatásokat. Ezen kívül pedig nem csak kifelé, a látogatók felé van figyelemmel a könyvtár, hanem saját dolgozói felé is: figyelembe veszi az egyéni igényeket, ügyel a továbbképzésekre, a szolgáltatások szervezésében épít a dolgozók véleményére, ötleteire, fontos számára a csapatmunka.

A cím elnyerésére pályázatot kellett beadni, ami tulajdonképpen egy önértékelés és egy ehhez kapcsolódó szakmai beszámoló volt. A beadást követően minőségirányítási szakértők ellenőrizték és véleményezték, hogy az írásos anyaghoz képest ők milyennek ítélik meg a minőségirányítási munkát. Mindezek alapján pedig a minisztériumban dőlt el a cím sorsa. A Minősített Könyvtár címet elnyert könyvtár, a miniszter által adományozott díszoklevelet kap, és pénzjutalomban részesül. A cím használatára a könyvtár 5 évig jogosult, ennek eltelte után ismét pályázatot nyújthat be.