Mórahalom is része az újonnan kijelölt szegedi turisztikai térségnek

 A hétfőn este megjelent Magyar Közlönyben szerepel egy kormányhatározat, amely meghatározza az ország kiemelt turisztikai térségeit, valamint ezeken belül pár kiemelt kormányzati beruházást. Létrejött a szegedi térség is, amelyben 6 város és 1 község található.
 Ezeket a térségeket azért jelölte ki a kormány, hogy jobban meg tudják határozni a fejlesztési irányokat. Először 2016-ban neveztek ki ilyeneket, de akkor még csak hármat: a Balaton, a Fertő-tó, és Tokaj környékét. Ezúttal már tizenegyről beszélhetünk, ráadásul olyan alapvetően turisztikailag, a Balatonhoz és a fővároshoz képest kevésbé vonzó területek is felkerültek, mint például a szegedi. A Portfólió azt íjra minderről, hogy várhatóan ezen térségek alapján osztják majd ki a jövőben a turisztikai fejlesztésekre szánt támogatásokat.

A Szeged és térsége turisztikai térséghez tartozik Mórahalom is Hódmezővásárhely, Makó, Mezőhegyes, Ópusztaszer, Sándorfalva és Szeged mellett.