Mórahalom köszöntötte a hazatérő világklasszis ugróköteleseket

A mórahalmi ugrókötelesek a napokban tértek haza két hatalmas versenyről. A World Jump Rope világversenyt Franciaországban rendezték, mely a két legnagyobb ugrókötél verseny között van a világon.

A mórahalmiak nevét már ott is jól ismerték, s ezt csak megerősítette az a temérdek érem és díj, amit ezen a versenyen szereztek Martyin Lászlóné Detti tanítványai. Ezután a kisebbek elindultak Németországba, életük első Európa Bajnokságára, ahol felnőttek között küzdöttek és ott is derekasan helyt tudtak állni.



A versenyeknek vége, hazatért a fáradt, de élményekkel és sikerekkel gazdagodott csapat Mórahalomra. A fogadtatás is ehhez méltó volt: tapsvihar, gratulációk és a város összetartását bizonyító adományok tették különlegessé az estét az általános iskola aulájában. Köszönjük a versenyzőknek és az edzőknek, hogy Mórahalom neve immár kitörölhetetlen az ugrókötelezés világtörténetéből!