„Neked kedvezünk” – Mórahalom városkártya programot vezet be helyi lakosainak és ide érkező vendégeinek

 Mórahalom újabb kedvezményrendszert dolgozott ki lakóinak, illetve a városba érkező turistáknak. Az úgynevezett városkártya különféle kedvezményeket ad a helyi szolgáltatásokból.
 Mindez egy online felületre történő regisztrációval már elérhető, s a kártyatulajdonos akár egy telefonos érintéssel féláron mehet be a Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe. Mindemellett számos lehetőség rejlik az új kártyában, amelyről személyesen számolt be a város polgármestere a sajtónak.

Nógrádi Zoltán, a város polgármestere elmondta, hogy valamennyi városfejlesztési programnak fontos vetülete, hogy erősítsék Mórahalom identitásának kialakítását és rögzülését két irányban. Egyrészt a helyi lakosok felé, másrészt az ideérkező vendégek felé, akikkel szeretnék ezt a kapcsolatot fenntartani, és ösztönözni őket arra, hogy minél többször visszajöjjenek Mórahalomra.

Mórahalom Városkártya néven olyan kártyarendszert vezetnek be, amely egyrészt a városban lakóhellyel rendelkező polgárok számára – ez a Mórahalom Kártya -, másrészt pedig a városba érkező vendégeknek, turistáknak – ez a Turisztikai Kártya – nyújt kedvezmény-rendszert. A Városkártya tulajdonosai a felmutatást és az érvényesítést követően azonnali kedvezményeket kaphatnak a Szolgáltatók által biztosított mértékig a városi elfogadóhelyeken.

Mindkét városkártya működése QR-kód alapon nyugszik, amely okostelefonra letöltve mentesít a plasztikkártya használata alól, ezáltal a telefonon keresztül mindig a tulajdonosánál lesz.

A Városkártya rendszert kiszolgáló hivatalos honlapon keresztül lehet regisztrálni a kártyát. A regisztrációt követően az igénylő e-mailben juthat hozzá a virtuális Városkártyához. A használatához nem szükséges alkalmazást telepíteni az okostelefonra, elég, ha lementi a kártyát képként a telefonjára. Az idősebbekre és azokra gondolva, akik nem használnak mobiltelefont, lehetőség van a Városkártya kinyomtatására is.

Magyarországon egyedülálló, hogy egy Mórahalomhoz hasonló kisváros saját városkártyával rendelkezzen. Eddig ezt a lehetőséget csak nagyobb lélekszámú városokban lehetett igénybe venni.