Nyugdíjas pedagógusok munkáját ismerték el Mórahalmon

A közelmúltban első alkalommal köszöntötték a pedagógusokat gálaműsorral Mórahalmon. A Kolo Kulturális Központban megtartott ünnepi rendezvényen díszpolgári címet vehetett át két nyugdíjas oktató, Gyuris Péterné volt iskolaigazgató és Kosztyu Gyuláné, az óvoda egykori vezetője.

Mint korábban beszámoltunk róla, első alkalommal köszöntötték a pedagógusokat gálaműsorral Mórahalmon. A pedagógusgála hagyományteremtő szándékkal jött létre, azzal a céllal, hogy a város és a szervezők hálájukat, tiszteletüket és elismerésüket fejezzék ki a szívvel-lélekkel tanító, a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok felé, az óvónőktől a középiskolában tanító szakemberekig. A Kolo Kulturális Központban megtartott ünnepi rendezvényen díszpolgári címet vehetett át két nyugdíjas oktató, Gyuris Péterné volt iskolaigazgató és Kosztyu Gyuláné, az óvoda egykori vezetője. A kerek évfordulós nevelők is elismerésben részesültek.

Nógrádi Zoltán polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: Gyuris Péterné Vera nyugalmazott intézményvezető 40 évig dolgozott pedagógusként, és 15 évig állt a Mórahalmi Móra Ferenc Általános iskola élén.

– Az iskolát pedagógiai innováció jellemezte, amely országos hírűvé repítette a tanári kar munkáját. Civil mozgalmakat szerveztek, társadalmi kapcsolatokat építettek a szülői társadalommal szoros együttműködésben. Kosztyu Gyuláné nyugalmazott intézményvezető 31 évig állt az óvoda élén. A város életében egy olyan erő, olyan példa, amelyre még nagyon hosszú időn keresztül fog támaszkodni az intézmény közössége. Felszabadította kollégáit a terhek alól, mindig ott állt mellettük, mögöttük, bárki, bárhol, bármikor tudhatta, számíthat rá – mondta a polgármester.

Az elismerések azóta elfoglalták méltó, kitüntetett helyüket: a nappaliban a falon és a könyvespolc közepén. Mindkét díjazott úgy fogalmazott, hogy megtisztelő számára az elismerés, ami egyben visszajelzés is, hogy jól végezték a dolgukat. Hangsúlyozták, bár az ő nevük áll a díjon, csapatmunka van mögötte. Most mindketten igyekeznek nyugdíjasok nyugodt, boldog életet élni, minél több időt töltenek a családjukkal, próbálják behozni azt az időt, amit a hivatásuk vett el a családtól.

Fotó: Karnok Csaba

Forrás: delmagyar.hu