Testvérek a kapuban

Csongrád-Csanád megyei IV. osztályú labdarúgó-bajnokság, Homokháti csoport, 22. forduló. Feketeszéli Domaszék–Forráskút mérkőzés Domaszéken. A hazai kapuban Ótott-Kovács Szabolcs (26), a vendégeknél a kapuban Ótott-Kovács Dániel (33) védett.

Egy testvérpár nézett egymással szembe ezen a találkozón, amelynek végén az idősebb, a Forráskút kapusa örülhetett, hiszen csapata 1-0-ra győzött.

– Még sosem védtünk egymás ellen, ezért beszélgettünk a meccs előtt arról, hogy az utolsó bajnokin találkozunk mint ellenfelek – mondta Ótott-Kovács Dániel.

Dániel (balról) és Szabolcs.
Fotó: Tóth Zsolt

– Mórahalmon nevelkedtünk, és talán egyetlenegy időszak volt, amikor mindketten ugyanazt a felnőttcsapatot szolgáltuk. Mivel mi nyertünk, így a mérkőzés után gratulált nekem a siker miatt, én viszont azért gratuláltam neki, mert nagyon jól védett. Több dolga volt, és többször is bravúrral hárított. Ha értékelném a produkcióját, a kiváló jelző sem lenne túlzás.

– Tényleg így értékelt a bátyám? Köszönöm neki, jólesik – nyilatkozta Ótott-Kovács Szabolcs.

– A sérülésem utáni visszatérésem óta talán tényleg ez volt a legjobb meccsem, ennek ellenére kikaptunk. Bátyámnak nagyon dolga sem volt, fiatal csapatunk támadójátéka nem volt az igazi. Ők voltak az esélyesebbek, próbáltuk szorongatni őket, de végül egy góllal jobbak voltak. Szeretném, ha egyszer egy klubban szerepelhetnénk, hiszen Mórahalmon mögötte nevelkedtem. Egyszer volt egy olyan idény, amikor egymást váltottuk, hiszen a műtétem miatt őt kértem meg, hogy igazoljon Mórahalomra.

A testvérpár édesapja, Ótott-Kovács Zoltán szintén kapus volt, neki is köszönhető, hogy a fiúk ezt a posztot választották.

Forrás: delmagyar.hu