Vasárnap a hagyományos mórahalmi Városkarácsonyon fellobbant az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is

Az ünnepi rendezvényen Kopasz István, a város plébánosa egy kislány történetét mesélte el, aki szeretetből mindenét feláldozta nővéréért. Az atya arról beszélt, hogy karácsonykor a gyermekké lett Isten nagylelkűségét csodáljuk, aki mindent odaadott a jászolban és a kereszten is, amije csak volt.

Nógrádi Zoltán polgármester ünnepi beszédét azzal nyitotta, hogy az adventi időszakban sok rendezvényen megfordult, sokféle közösség összejövetelén részt vett.

– Ahogy a koszorú kifejezi a végtelenséget, az egymásba kapaszkodó generációk sorát, úgy örökítjük át a karácsony minden szépségét, örömét. Hallottam izgatott gyerekhangokat, ők őszintén, rajongva várták a karácsonyt, az idősek a legszebb énekekkel, fohásszal ünnepeltek, de jártam olyan helyen is, ahol egymást segítő közösségek fogtak össze. A karácsony egy város szintjén azt üzeni, hogy az öröm és a békesség mindenkinek egyaránt jár. A fiataloknak, az időseknek, a betegnek, az egészségesnek a jómódban és a szerényen élőnek is. Ezt az örömöt nem könnyű megadni mindenkinek de amíg ennyien jönnek el itt Mórahalmon egy gyertyagyújtásra, amíg ilyen sokan adakoznak a rászorulóknak, amíg közösségek összefogva segítenek, addig úgy érzem, megmenthetjük a karácsonyt. Mindenkinek szép, kegyelemmel teljes és áldott napokat kívánok!