A munkaerőhiány csökkentését célozza Mórahalom – Hamarosan indulnak a szakképzések

 Foglalkoztatási Paktumot írtak alá még április 21-én Mórahalmon, melynek célja, hogy megoldást találjanak a megyében tapasztalható szakképzett munkaerő hiányára.
 A programban a térség települései is részt vesznek, illetve a Szegedi Szakképzési Centrum, a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Járási Hivatal és Kistelek is szerephez jut. A Paktumot alapvetően a térségben és főként a járásközpontban tapasztalható munkaerőhiány hívta életre. A Foglalkoztatási Paktum a következő három évben jelentős összeggel, 474 millió forinttal járul hozzá a térség munkaerő piaci fejlesztéséhez, és több száz, helyben lévő munkahely betöltéséhez. Az együttműködés első nyilvános partnerségi ülésére szeptember 26-án került sor, melyen több vállalkozó is megjelent, jelezve érdeklődését a program iránt.


Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum vezetője tart előadást a résztvevőknek.


A Szakképzési Centrum legújabb tagintézménye Mórahalmon épül.
Az elérhető támogatáson túl az sem elhanyagolható, hogy a munkaadóknak igyekeznek a számukra legmegfelelőbb szakembert, dolgozót kiközvetíteni, az előzetesen megadott paraméterek alapján – mondta Hegedűsné Halmágyi Zsuzsa.

Forrás: promenad.hu, Rádió7