Bravúros győzelem

Értékeld!

Rating

Rate now!

Hódi Mihály együttese a bajnokság élmezőnyébe tartozó Kiskundorozsmát fogadta a hétvégén.

Az első félidő közepén megérdemelten szerzett vezetést az MVSE, Bokányi Richárd juttatta az ellenfél kapujába a labdát. A második játékrész első felében a Kiskundorozsma egyenlített Otlik Márk révén, de a félidő második felében ismét előnybe került együttesünk Baji Renátó találnak köszönhetően, a hátralévő részben pedig megőriztük kapunkat a góltól. Csapatunk jelenleg 32 ponttal a 8. helyen áll a tabellán.

Mórahalom–Kiskundorozsma 2–1 (1-0)

Mórahalom, 150 néző. Vezette: Tihanyi Gábor – jól (Kócsó, Szűcs I.).

Mórahalom: Vígh – Tajthy, Tóth M., Baji, Papp D., Budai, Suhajda, Kis L. (Gercsó, 82.), Malatinszki D., Fődi (Szalma, 71.), Bokányi (Szalai, 75.). Edző: Hódi Mihály.

Kiskundorozsma: Rozs – Császár (Szecskó, 68.), Laczi, Papp N. (Bárkányi, 75.), Kalapács, Sallai, Ottlik Márk, Fülöp, Takács (Cseh, 68.), Lóki, Bodonji. Játékos-edző: Takács András.

Gólszerzők: Bokányi (30.), Baji (65.), ill. Ottlik Márk (50.).

Jók: mindenki, ill. Ottlik Márk.

Hódi Mihály: Nagy szükségünk volt erre a három pontra. Nagy szívvel játszottunk, sajnálom, hogy feszültebb lett a végén a hangulat. Szurkolok a Dorozsmának a negyedik helyért, örülök, hogy ismerhetem a dorozsmai vezetőség tagjait.

Takács András: Enerváltan és tompán játszottunk, bíztam abban, hogy az egyenlítés után ritmust tudunk váltani, de ez nem sikerült. Sajnálom a meccs végi közjátékot. Küzdünk a negyedik helyért!