Három játékost igazolt a mórahalmi csapat

Korábbi megyeegyes gólkirály is csatlakozott a Mórahalom megyei I. osztályú csapatához, amely új rendszer szerint dolgozik a továbbiakban.

A téli felkészülés finisében jár a mórahalmi futballcsapat: mint a tegnapi sajtóbeszélgetésen Hódi Mihály, a csapat edzője elmondta, csalódást keltő he­­lyen zárták az őszi idényt.

– Nyáron próbáltunk kialakítani egy csapathoz illő játékrendszert, azonban Dobák Norbert és Király Bence, két fontos láncszem is kiesett. Amíg utóbbi egészséges volt, addig úgy szerepeltünk, ahogy elvártuk, ezt követően nagyon hullámzó volt a játékunk. Ta­vaszra egy másik játékrendszert próbálunk, nyolcadik hete készülünk. Az eddig le­játszott öt edzőmeccs alatt is látszódott, hogy vannak még hiányosságaink, nem most szeretnénk nagyot domborítani, hanem a jövőben szeretnénk jobban szerepelni. Szeretnénk az U19-es csapatból pár helyi játékost is beépíteni– összegzett Hódi Mihály, a csapat trénere, akinek stábja egy erőnléti edzővel is bővült a télen.

Kiemelte, azért dolgoznak, hogy Mórahalmot visszaemeljék az országos labdarúgás térképére, egyúttal március 4-én várják a szurkolókat is egy kö­­zös beszélgetésre.

Ami a keretbeli változásokat illeti, Szatmári Róbert munkát vállalt a Grosics Akadémiánál masszőrként, ezért érkezett egy kapus, Kemenczés János pedig a több játéklehetőség reményében a Bordányhoz igazolt.

A csapathoz három labdarúgó érkezett, akik között régi-új játékos is akad. Először tűnik fel azonban a gárdánál a szélső hátvédként bevethető Abdazic Davor, aki az SZVSE-től csatlakozott a Mórahalomhoz. A kapus Szabó Gergely a Deszk­­től érkezett a csapathoz.

– Ezt a pontot vártam, hogy el tudjak jutni egy nagycsapathoz, örülök, hogy ide igazoltam – mondta a kapus.

Ha csak egy meccs erejéig is, de játszott már Mórahalmon Szűcs Dávid, aki most visszatért a csapathoz.

– Gólok reményében tértem a csapathoz. Katonaként dolgozom, így nem tudtam összeegyeztetni az edzéseket a munkával, de most a felkészülés alatt sikerült utolérnem magamat – tette hozzá a korábbi megyeegyes gólkirály.

Bokányi Richárd csapatkapitány kifejtette, biztos benne, hogy nagy segítségére lesznek az újak a tavaszi csapatnak.

– Minden feltételt megkapunk ahhoz, hogy jobban teljesítsünk. Hosszú felkészülésen leszünk túl, reméljük, sikeresebb lesz ez a félévünk, és előrébb tudunk lépni a tabellán, valamint a kilátogató nézők élvezetes meccseket láthatnak majd – nyilatkozta a csapat ka­­pitánya.

Forrás: csfoci.hu