Innovációs olimpián jutottak tovább a mórahalmi Tóth János iskola diákjai

A mórahalmi Tóth János Szakképző Iskola három diákja két projekttel továbbjutott az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia első fordulóján. Az iskola először vesz részt ezen a komoly megmérettetésen.

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny utódja, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg idén. A versenybe egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve jelentkezhettek középiskolások. Műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével lehetett pályázni. A kidolgozott ötleteteket díjazzák. Azok a diákok, akik a verseny során megcsillogtatják tudásukat, számos nemzetközi versenyen és szakmai utazáson vehetnek részt, többek között a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (Regeneron ISEF), és még a Nobel-díj átadási ünnepségén is.

Pokoli munka áll mögöttük

A Szegedi SZC Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium ebben a tanévben vesz részt először ezen a megmérettetésen.

– Erre egy projekt-ötlettel kell nevezni. Ha elfogadják, adnak időt a kidolgozására. Ez volt az első forduló. Eddig nem neveztünk, mert ehhez komoly tapasztalat kell. Ez pokoli munka, komoly versenytapasztalatra van szükség a tanár részéről is, és innovatívan kell gondolkodni – mondta Angyalné Kovács Anikó, az iskola igazgatója.

Három forduló, két ötlet

– Három fordulóból áll verseny, az elsőn továbbjutott mindkét csapatunk, most készülünk a másodikra, amikor már be kell mutatni a projektet – csatlakozott a beszélgetéshez Szabó Beatrix műszaki informatikus, az egyik felkészítő tanár. A 11. osztályos Fazekas Noémi az autonóm járművek fejlesztésével kapcsolatos ötleten dolgozik, az önvezető autó működését szeretné lemodellezni. A másik csapat tagja Szalai Áron és Csizmadia Ádám.

– Mi meg szeretnénk könnyíteni a tanárnak tanórai naplózást úgy, hogy egy mesterséges intelligencia felismeri a diák arcát egy előre betáplált rendszerbe és összehasonlítja a beérkezőkkel. Az asztali alkalmazáson a tanárnál megjelenik diákok névsora, a tanuló pedig bejelentkezik, hogy jelen van-e. Ha a kamera ezt megerősíteni, akkor a diák jelen van – magyarázták felkészítő tanárukkal, Balogh Attila mérnök-informatikussal.

A második fordulóra készülnek

A diákok már a második fordulóra készülnek, – mint fogalmaztak, napi szinten éjjel-nappal –, amelyen be kell mutatni a projekt valamilyen funkcióját videóban. A lényeg, hogy egy működőképes ötletet kell bemutatni, amelynek továbbfejleszthetőnek kell lennie. Aki innen is továbbjut, az Budapesten élőben mutatja majd be a projektet.

Felfedezőket, kutatókat keresnek

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát bejelentő eseményen Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkára azt mondta, hogy felfedezőket, kutatókat, újítókat keresnek több tudományterületről, ezért támogatja a tárca a kezdeményezést. – A különböző országos versenyek szervesen hozzátartoznak a magyar tehetséggondozási rendszerhez. Ennek a versenykultúrának is köszönhető, hogy a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi vetélkedőkön – mondta az államtitkár.

Forrás: delmyagar.hu
Fotós: Török János