IV. Mórahalmi Pálinka- és párlatverseny Tepertőfesztivállal

 2017. november 25-én immáron negyedik alkalommal várják a gasztronómia iránt érdeklődőket a Mórahalmi Pálinka- és párlatverseny Tepertőfesztivállal elnevezésű rendezvényre Mórahalmon a Piaccsarnoknál.
 A 14 órától kezdődő program kicsiknek és nagyoknak is remek szórakozási lehetőség. A délután folyamán lesz gyermekeknek szóló bábjáték, vándormuzsikus népmese, fellépnek a mórahalmi ugrókötelesek és country táncbemutatóval is szórakoztatják a vendégeket. A rendezvény teljes ideje alatt kézműves vásár, települési értéktár bemutató, valamint pálinka- -és párlatkóstoló várja az érdeklődőket. Elmondható, hogy idén nagyon jó minőségű pálinkák- és párlatok érkeztek a határon innen és túlról egyaránt, a zsűri 55 nevezés közül választotta ki a legjobbakat. A versenyző nedűk kóstolására tombolajegy megvásárlása jogosít, mely ugyanakkor értékes nyereményeket is rejt. Ahogy kisül a tepertő, úgy kínálják kóstolásra a pálinkák mellé, majd fél 6-kor kezdődik a rendezvény csúcspontja, az idei év legjobb pálinkájának, párlatának és a verseny eredményének kihirdetése, valamint a tombolasorsolás. Az estét tűztánc show, majd este 8 órától Dobrády Ákos koncert színesíti.

A rendezvényhez a minőségi pálinkafogyasztást és a gasztronómiai hagyományok művelését elősegítve a Földművelésügyi Minisztérium nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatása című programja is hozzájárult.

A pontos programokról érdeklődhetnek az esemény facebook-oldalán, vagy a Móra-Tourist Nonprofit Kft. elérhetőségein (e-mail: tdm@morahalom.hu; telefon: +36 (62) 660-710) hétköznapokon 8 és 16 óra között.