Már lejátszotta első felkészülési meccsét a Mórahalom

Bő kerettel készül a Mórahalom VSE a Csongrád-Csanád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszára. A fiatalokra alapozó gárda zaklatott őszi szezont zárt, azonban most azon dolgozik, hogy a folytatásban előrelépjen.

A megyei I. osztály csapatai közül a legkevesebbet, csupán tízet tudott lejátszani őszi mérkőzéseiből a Mórahalom. A csapat váltakozó sikereket ért el az ősszel, elég csak a Hódmezővásárhelyi FC II. elleni meccsére gondolni, ahol 4-1-es vezetésről végül nem tudott pontot szerezni. 13 pontot sikerült begyűjteni, így pedig a kilencedik helyről várhatják majd a folytatást Baji Renátóék.– Elindultunk egy úton, amelynek az elején járunk még. Egy játékfelfogást próbálunk kialakítani, amelyre szükségük lesz a fiataloknak a későbbi pályafutásuk során. Voltak jó és rossz mérkőzéseink is, de erre a hullámzásra felkészültünk.

A koronavírussal kulcsjátékosok estek ki, így az eredményesség csökkent, várakozáson alul szerepeltünk – kezdte Hódi Mihály, a Mórahalom edzője.

A homokhátiak a múlt héten már el is kezdték a tavaszi szezonra való felkészülést. Mórahalmon kiváló körülmények között dolgozhat a csapat, a huszonöt főből álló keret munkáját műfüves pálya, konditerem és uszoda is segíti. A csapathoz két új próbajátékos is csatlakozott, átigazolásuk ügye azonban még nem zárult le. Fiatal játékosokban gondolkoznak erősítésképpen a csapatnál, amelyből Dobák Tamás igazolhat el, de ez sem végleges még.

A második fél évben előrébb lépne a sárga mezes Mórahalom, ehhez azonban minden kerettag munkájára szükség lesz. Fotó: Kuklis István

A Csongrád elleni idegenbeli bajnoki rajtig több felkészülési mérkőzést is játszik a gárda. Szombaton már le is tudott egyet, a megye II.-es Balástyát 2-1-re győzték le hazai pályán. A folytatásban az ellenfelek között szerepel a Bácsalmás, a Deszk, a Dunavölgye, a főpróbát pedig a Kiskunhalas elleni idegenbeli mérkőzés jelenti.

Február 13-án már pótol a Mórahalom, amelyre több mérkőzés is vár ezáltal az idény második felében: ráadásul igen hosszúra is nyúlhat a tavaszi szezon a korai pótlások miatt. Erre is igyekeznek felkészülni a gárdánál, ahol mindezek mellett nem helyeznek nyomást a fiatal csapatra.

– Ezért is próbálunk nagyobb létszámú kerettel dolgozni, hiszen tudjuk, hogy hosszú lesz a tavasz. Mindenki játékára és odaadására szükség van azért, hogy végigcsináljuk ezt a bajnokságot. Semmi sem gátolja a munkánkat, minden adott a jó felkészüléshez. Nincs rajtunk nyomás, de szeretnénk jobb tavaszt produkálni. Úgy érzem, a játékosaim is motiváltak, egy szavam se lehet rájuk – zárta Hódi Mihály.

Forrás: delmagyar.hu