Petang és íjászat október 18-án – Ingyenes egészségszolgáltatások fürdőzés közben Mórahalmon

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér október 18-án a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő területén várja ingyenes rendezvényre a mozogni vágyókat Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg az a mozgásra és egészségfejlesztésre épülő programsorozat, amelynek keretében a dél-alföldi régió 12 településén rendeznek prevenciós célú, szabadidős eseményeket.

Napjainkban nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy mely sportágak, milyen betegségek megelőzésében játszanak szerepet. Olyan mozgásformát kell választani, amely az adott személy számára könnyen elérhető, végezhető és a legtöbb jótékony hatást képes a szervezetében kiváltani.

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szakemberei olyan pályázati programot állítottak össze a felnőtt lakosságnak, amely segíti a prevenciós célú mozgásformák megismerését. A szabadidős programokat fürdőkben szervezik meg, mert ezek számos vendéget vonzanak, és a víz eleve lehetőséget teremt a rekreációs mozgásra. Az ingyenes egészségszolgáltatások délelőtt 9 órától délután fél 3-ig tartanak folyamatosan. Az egyik esemény az a tájékoztató, ismeretterjesztő előadás lesz, amely táplálkozási és életmód tanácsadás mellett iránymutatást ad a résztvevőnek arról, milyen mozgásprogramot érdemes kipróbálnia az egészsége fejlesztése érdekében.

A jó példát be is mutatják: minden helyszínen zajlik egy beszélgetés egy olyan személyiséggel, akinek nem átlagos sportteljesítménye az igazolás arra, hogy rendszeres mozgás mellett aktív, és egészséges maradhat bárki, akár időskorában is. A mórahalmi rendezvény vendége lesz 12:30-tól a Kecskeméti Spartacus Sportkör versenyzői közül Grosán Pál, aki tavaly Európa-bajnok lett. A senior atléta a Masters Európa-bajnokságon a nyolcvan évesek korcsoportjában dobó ötpróbában aranyérmet nyert.

A program teljes időtartama alatt hétféle mozgásformát lehet kipróbálni. Köztük a helyszín kínálta vízi aerobikot és vízilabdát, illetve a bárhol végezhető dartsot, asztaliteniszt, az íjászatot és a francia eredetű golyójátékot, a petangot is.

A pályázati támogatás lehetővé teszi, hogy a program ingyenes legyen minden érdeklődő számára, tehát aki erre az eseményre érkezik a fürdőbe, annak a fürdőbelépő megvásárlásával a programokon való részvétel ingyenes.

A program célja ugyanis az ismeretterjesztés mellet az, hogy elérhetővé tegye a testmozgást és népszerűsítse a szabadidősportot. A szervezők azt remélik, ösztönözni és segíteni tudják ezzel a lakosság fizikai aktivitását, és ezzel a szemléletformálással az egészségkultúra fejlesztését is szolgálják.