Programáradat a mórahalmi fürdőben

 Dübörög a strandszezon Mórahalmon. Ennek apropóján kellemes környezetben, a létesítmény egyik nyári teraszán tartott sajtótájékoztatót a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, valamint több más helyi, turisztikai és szolgáltatói intézmény vezetője, valamint munkatársa.
 Valószínűleg nincs a megyében olyan ember, aki ne látogatta volna meg a mórahalmi fürdőt legalább egyszer, mely az Év Fürdője cím megszerzésével vitathatatlanul felkerült Magyarország fürdőtérképére. A létesítmény nem csak hazánkban ismert és közkedvelt, a határon túlról is sokan érkeznek. Már egy ideje megindult a strandszezon Mórahalmon. A szállodák, apartmanok, magánszálláshelyek és a fürdő is megtelt nyaraló családokkal.



A sajtótájékoztatót Farkas Gábor, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vezetője nyitotta meg, aki többek között beszámolt a nyári szezonban jellemző látogatottságról, valamint legutóbbi fejlesztésekről:

– A szezon közepén járunk. A turistairoda, illetve a gyógyfürdő is gőzerővel dolgozik, hogy a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a fürdőbe látogató vendégeket. Éves viszonylatban ugyanis látogatóink 50%-a érkezik a nyári hónapokban. Ilyenkor nap, mint nap megtelik a fürdő, és az összes szálloda és magán szálláshely teljes kapacitással dolgozik.

– A fürdő már a kezdetek, vagyis a 2000-es évek eleje óta lépésről lépésre történő fejlesztéssorozaton ment keresztül, aminek a jelenlegi végeredményét láthatjuk most. Összesen 21 medencével, 10 000 négyzetméter zöldfelülettel és közel 6000 négyzetméter fedett kapacitással állunk a vendégek rendelkezésesére – magyarázta Farkas Gábor.

Az utóbbi évek komolyabb fejlesztései közé tartozik még az új gyors be- és kiléptetést biztosító főbejárat, az öltözőkapacitások kibővítése, illetve a pihenő- és kiszolgálótér felületének bővítése. Az idei év legnagyobb újdonsága a háromórás jegy bevezetése. Eddig csak 16 és 18 órától lehetett kedvezményes jegyeket váltani, most pedig a látogatók egész nap élhetnek az olcsóbb belépés lehetőségével, természetesen azzal a feltétellel, hogy csak három órát tartózkodik a fürdőben. Ezzel egy fluktuáló és gyorsított vendégforgalmat tud lebonyolítani a létesítmény, az igénylők száma a bevezetés óta folyamatosan növekszik.

A gazdag belső térnek köszönhetően esős időjárás esetén is nyugodtan választhatják a vendégek a mórahalmi gyógyfürdőt, hiszen az minden körülmények között lehetőséget tud biztosítani a pihenésre és a kikapcsolódásra.

Berta Zsolt, a fürdő marketing igazgatója elmondta, hogy szinte az egész nyár folyamán folyamatosan telt ház van a mórahalmi szálláshelyeken.

– Az a jellemző, hogy ilyenkor hosszabb időszakra érkeznek a vendégek. Főként családokról van szó. Az átlagos tartózkodási idő ilyenkor megközelítőleg négy nap – mondta Berta Zsolt, valamint hozzátette, hogy szorosan együttműködnek a helyi Tourinform irodával, akik a városban meglévő szabad ferőhely-kapacitásokat koordinálják.

A fürdő a nyári szezonban szinte minden hétvégére kínál valamilyen rendezvényt. Például elmaradhatatlan eseménynek számítanak a strandparty-k, de ezek mellett más programok is akadnak: a héten folytatódik a Csobbanj Európával roadshow, július 25-én pedig a Strandok Éjszakájára várják a látogatókat, amikor is egészen éjfélig hosszabbított nyitvatartással dolgoznak. A fürdő egyébként reggel 8-tól estig 8-ig van nyitva, csütörtöktől szombatig pedig egészen este 10 óráig.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a wellness szolgáltatás is aktív szerepet tölt be.

– Megpróbálunk mindent megtenni, hogy a vendégek a legjobb szolgáltatásokat kapják. Így született meg az az ötlet is, hogy masszőrt helyezünk ki a strandra. Nem kell sorban állni és időpontot kérni a frissítő szabadtéri masszázshoz. Meglepően jól fogadták a vendégek ezt a szolgáltatást, mely reggel 9-től délután 16 óráig látogatható – ismertette a legújabb egészségügyi szolgáltatásukat a Móra-Vitál vezető gyógymasszőre, Pálinkó Szilveszter.



A mórahalmi termálfürdő több rendezvénynek, illetve szervezetnek a támogatója is egyben. Kiemelkedik ezek között az Országos Vérellátó Szolgálat. Így évente 140 000 kedvezményes fürdőbelépőt adnak a donoroknak. Eddig a szegedi és a pécsi régióra terjedt ki ez az akció, de idén már a budapesti és főváros környéki véradók körében is 70 000 kupon kerül kiosztásra.

A wifi-hálózat is teljesen megújult a létesítményben. Ez azt jelenti, hogy nem csak a fedett részeken, hanem a zöldövezetekben is teljes lefedettséget és gyors internet szolgáltatást biztosítanak. Továbbá újdonságként egy fotófalat is kihelyeztek a strand területére, hogy még emlékezetesebb legyen a mórahalmi kikapcsolódás.

A Móra Tourist Nonporfit Kft. működteti a helyi Tourinform irodát, mely szezonban szombatonként is nyitva tart. Stampf Mariann irodavezető elmondta, hogy munkájukkal egyrészt segítik az ideérkező vendégeket a szálláskeresésben. Kínálatot közvetítenek nekik, hiszen folyamatos kapcsolatban vannak a szállodákkal és az egyéni szállásadókkal. A helyi programokat is népszerűsítik, valamint az ezekre való eljutást elősegítését is biztosítják elektromos buszukkal. Hétvégenként városnéző járatokat üzemeltetnek, mely érinti a Rétesházat, a Mini Hungary Parkot, a Kolo Szerb Kulturális Központot, valamint a Nagyszéksósi Bivalyrezervátumot. Előadások alkalmával a lovasszínház produkcióira is szerveznek különjáratokat a központból, illetve Szegedre transzferjáratot biztosítanak.

A fürdő kiemelt partnere a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, így részt vesznek olyan rendezvényeken, országos kampányokon, melyet az említett intézet szervez és koordinál. Ennek a legújabb akciója a Kajla útlevél. A program részeként az alsós általános iskolás gyermekek egy pecsétgyűjtő füzetet, ún. Kajla útlevelet kaptak az oktatási intézményükön keresztül, melynek célja, hogy a kisiskolások Kajlát, a vizslakölyköt követve jobban megismerjék Magyarországot. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a Kajla útlevél felmutatásával a diákjegy kedvezményes ára 1.000 Ft, a családi jegyek árából pedig 800 Ft árengedményt biztosítanak. A Mini Hungary Park szintén részt vesz az akcióban, ahol a gyermekjegyet az útlevélnek köszönhetően 25%-kal olcsóbban lehet megvásárolni. Aki pedig pecsétet is szeretne az útlevélbe, annak el kell látogatni a helyi Tourinform Irodába.

A fürdő fő támogatója a mórahalmi Patkó Lovas- és Szabadtéri Színháznak is. Ezt azt jelenti, hogy minden megvásárolt színházjegy mellé egy fürdőbelépőt adnak ajándékba. A színház kínálta szórakozási lehetőségekről Bóka Zita, az intézmény munkatársa számolt be.

– Az idén már az ötödik évad fut a színházban. Mint mindig, most is látványos és különleges előadásokat kínálunk a nézőknek. Idén összesen hat féle lovas produkció lesz a Nemzeti Lovas Színház vendégszereplésével. A repertoárban musicalek, operettek és családi darabok szerepelnek, melyekben minden korosztály megtalálhatja a nekik megfelelő előadást.

A lovasszínházi szezon július 19-től veszi kezdetét az országos sikerű Kincsem című darabbal. A tavalyi darabok közül a Mágnás Miska, a Rúzsa Sándor és Csárdáskirálynő, az újak közül pedig a Lúdas Matyi és a Drakula érkezik el Mórahalomra.