Szálláshellyé alakult nyárra a mórahalmi kollégium

Szálláshelyként használható a nyáron a SZCSZ Tóth János Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium egyik kollégiumi épülete.

– A Röszkei úti épületünk kiürült, nincsenek kollégisták, így a Móra-Tourist Nonprofit Kft. közreműködésével sikerült szálláshellyé előléptetni. Mi­­vel sok követelménynek kell megfelelni, és mi ebben kezdők vagyunk, ezért velük együttműködésben dolgozunk, osztozunk a szervezési és a klasszikus vendéglátási feladatokban. Ők az adminisztrációs feladatokat látják el, mi a kivitelezésben segítünk, a portaszolgálatot működtetjük, takarítunk és a programszervezésben segítünk – magyarázta Angyalné Kovács Anikó, az iskola igazgatója.

– Ez az év a bemelegítés számunkra, mert a jövőben a nálunk tanuló turisztikai ágazatos diákok számára tanhotelként működik majd tovább az épület – tette hozzá.

Balogh-Stampf Mariann, a Móra-Tourist ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nyáron csoportokat tudjanak fogadni, szálláshelyként regisztrálták a kollégiumot, ahová elsősorban nagyobb csoportokat várnak.

– Sokak számára fontos, hogy közel legyenek a központhoz, amihez ideális a Röszkei úti épület – mondta.

A kollégiumban, ami elsősorban csoportos, nem családi szállásként működik, 45 főt tudnak egyszerre elszállásol­­ni, most éppen egy hétig a Szegedi SzC Vedres István Tech­­nikum harmincegy, alkotótáborban részt vevő, grafikus diákja lakik ott.

Ők a szálláshellyé ala­­kult kollégium első vendégei, akik a hőség ellenére élvezik ideiglenes lakhelyüket. A csütörtöki kánikulában akik épp nem dolgoztak, asztaliteniszeztek, vagy a szobákban pihentek.

Forrás: delmagyar.hu