A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház új korszaka veszi kezdetét – Elképesztő látványvilággal érkezik a Nikola Tesla életéről szóló musical

Mórahalom kulturális élete évről évre színesebb és egyre változatosabb. A kulturális kikapcsolódást magas színvonalon szolgáló kőszínházi, lovas- és szabadtéri színházi, illetve koncertélményei újabb és újabb közösségeket szólítanak meg, s invitálnak a városba. Már elkezdődtek az előkészületek a júniusi előadásokra, épül az új lelátó.

A Patkó Lovas és Szabadéti Színházi szabadtéri előadásainak befogadó és kiszolgáló helyszíne teljesen megújult külsővel és a kor színházi elvárásaihoz igazított technikai tartalommal várja a közönséget júniustól. A „black box” kialakítású színpad, s a vele szemben lépcsőzetesen emelkedő lelátórendszer egyszerre szolgálja ki a néző kényelmi ízlését, épp úgy, mint az alkotók színházi igényeit.

„A cirkusz és a show, a tánc és a zene, a musical, valamint a lovas színház olyan kiemelkedői produkcióit kívánjuk csokorba szedni, melyek láttán bizton állíthatjuk, hogy a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház új korszaka veszi most kezdetét” – mondta el a színházigazgató, Seres István.

2021-ben eddig nem látott szuperprodukciók, újcirkuszi show, nagykoncertek és az elmaradhatatlan lovas színházi előadások várják a közönséget a Futó-Dobó Lovasközpont küzdőterén.

A mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház a 7. lovas színházi és az 5. szabadtéri színházi évadát indítja útjára június 12-én a Valahol Európában című musicallel. Ezt követi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A Tenkes kapitánya című táncjátéka az ismert televíziós sorozat alapján. Zenés komédia is lesz repertoáron Osztrigás Micivel a főszerepben, majd a Budapest Bár és Zorán koncertezik élőben a lovarda különleges atmoszférájában. A hónap legjobban várt szabadtéri produkciója pedig kétség kívül a világ legkorszerűbb show-technikai látványelemeit felvonultató musical Nikola Tesla életéről. A minden idők legkitűnőbb lángelméjéről szóló darab a 19. századba kalauzolja a nézőt olyan modern és magával ragadó zenei világgal fűszerezve, mely méltó zseniális találmányaihoz. Majd végül a színes műfaji repertoárt egy újcirkuszi előadással teszik teljessé júniusban a Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban. Ezt követően a népszerű és jól ismert lovas színházi darabok veszik át a terepet a Nemzeti Lovas Színház művészeivel az élen júliusban és augusztusban. Minderről tovább tájékozódhat a www.lovasszinhaz.morahalom.hu oldalon.

A mórahalmiak kiemelt célja az idei évben, hogy eddig a régióban még be nem mutatott produkciók és alkotók jelenjenek meg náluk. A magas művészi színvonalú előadásokon keresztül a színházi élmény széles spektrumát fogják bemutatni a városban, izgalmas látvány- és hangzásvilágukkal pedig minden bizonnyal meghökkentik, elgondolkodtatják, vagy éppen megnevettetik majd a tisztelt publikumot.