Az új tanévre elkészült a mórahalmi szakképző ideiglenes kollégiuma

 A Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolának új ideiglenes kollégiumi épületre volt szüksége, ezért az év elején kezdték el az önkormányzat segítségével a Röszkei úton lévő inkubátorházat átalakítani erre a célra. A munkálatok után lehetőség nyílik arra, hogy a Tóth János szakképző iskolában több diákot tudjanak a következő tanévre elszállásolni.
 A munkálatok befejeződtek és augusztus végére elkészült az új kollégium épülete, így már szeptembertől az új szállására is várják a diákokat. Három teakonyha, számos egyedi vizesblokk, szép kialakítású recepció, külön tanuló szoba, vadonatúj berendezésű hálószobák lettek kialakítva. A bútorok és eszközök helyre pakolása a hétvégén is zajlott. Azért, hogy hétfőre minden rendben legyen, a nevelők is beszálltak a munkába. Az átmeneti kollégium 50 tanuló befogadására alkalmas.

A jelenlegi megoldás helyett egy teljesen új, 150 fős kollégiumot építenek a Kölcsey utcában, amely 2021 őszére a tervek szerint el is készül.