Elmaradhatnak a járási falunapok ebben az évben is - Mórahalom a kivétel

Értékeld!

Rating

Rate now!

Mórahalom derűlátóan és teljes erőbedobással készül a rendezvényszezonra. A járás kisebb településeinek vezetői viszont inkább idén is elhalasztják, vagy meg sem tartják a hagyományos rendezvényeket, falunapokat.

Mórahalom ugrásra kész

– Júniusban a nemzeti összetartozás napjával kezdünk, amit a Dallamok határok nélkül elnevezésű zenei találkozóval kötünk össze. Június 12-én indulnak a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház előadásai, a július eleji Homokháti Sokadalmon pedig a Homokhátság mutatkozik be.

Mindennel fel vagyunk készülve, ugrásra ké­­szen várjuk a nyitást mi is és a jegyértékesítés alapján a közönség is.

Azt szoktam mondani, ha megszűnnek a korlátozások, kihúzzák a dugót, és mindenhonnan mi fogunk folyni – fogalmazott derűsen Duka Félix, a mórahalmi programok marketingvezetője.

Forrás: delmagyar.hu