Összefogással rakják rendbe a földutakat

Helyi gazdák és az önkormányzat összefogásában teszik rendbe akár évente kétszer is a Mórahalom külterületén lévő több mint kétszáz kilométeres dűlőúthálózatot. Az alpolgármester szerint ez a kényelem mellett a társadalmi összetartozást is erősíti.

Beröffentek a traktorok csütörtök délelőtt a mórahalmi tanyavilágban, a II. kerület egy egyébként meglepően jó minőségű földútján, ahol miközben leálltunk, azon viccelődtünk, hogy itt akár egy repülőgép is leszállhatna.

Több száz kilométeres úthálózat

Korábban röviden beszámoltunk róla, hogy helyi gazdák bevonásával zajlik több ponton az útjavítás a mórahalmi és a zákányszéki tanyavilágban is. A földutak javítása évente szükséges, a több száz kilométeres úthálózat állandó karbantartása nagy terhet ró az önkormányzatokra. Emiatt azokon az útvonalakon kezdték meg a javítási munkákat, ahol a közelben élő, munkagépekkel rendelkező gazdák be tudtak segíteni.

Munkában a traktorok. A gazdák feltárcsázzák az utat, majd az önkormányzat földgyaluja elegyengeti, a több mint 20 mázsás henger pedig összetömöríti a talajt. Fotók: Kuklis István

Hárman csinálják minden évben

Ennek az összefogásnak voltunk tanúi csütörtök délelőtt Mórahalmon, amikor az ott élő Ördögh Tibor tárcsával, az önkormányzat traktora pedig hengerelővel ment végig a föld­úton. –Minden évben meg szoktuk csinálni. Vagyunk a soron hárman, akik ki szoktunk jönni. Mi itt olyan két kilométert teszünk rendbe – mondta a növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozó, majd elmagyarázta az útjavítás menetét: a tárcsa fellazítja a talajt, a tolólapos gép összetúrja, utána hengerelik, tömörítik. – Három óra alatt megvagyunk vele. Ha kérjük, az önkormányzat egy évben kétszer is segít, de ha nem annyira megy tönkre az út, megcsináljuk mi magunknak – tette hozzá.

Gyümölcsöző együttműködés

A földutak javítását pont az a két dolog nehezíti, ami a magyar mezőgazdaság két nagy ellensége: a túl kevés, vagy a túl sok eső. – Ez azért van így, mert a homoktalaj javításához bizonyos nedvességtartalomra van szükség. Az önkormányzat az eszközparkjával segít. A tanyán élők és az ott gazdálkodók általában tárcsával vesznek részt a munkában. Ez egy olyan művelet, amit folyamatosan végezni kell, igyekszünk mindenhová odaérni, ha van rá igény és megszervezzük a munkát, mert ez egy közös feladat – fogalmazott Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. Hozzátette, attól, hogy ez egy közös feladat, nagyban hozzájárul az állagmegóváshoz, ha érzik az emberek, hogy ők is tettek a környezetünkért. – Ez egy gyümölcsöző együttműködés, több utat meg tudunk így javítani, és a társadalmi összetartozást is erősíti – mondta.