Tájékoztatás településrendezési eszközök elfogadásáról

 Városunk Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítása a képviselő-testület döntése alapján egyszerű eljárás keretében 2019. június hónap folyamán megkezdődött.
 A képviselő-testület partnerségi rendről szóló határozata szerint lefolytattuk a város Településrendezési eszközeinek egyszerű módosítására vonatkozó eljárást.
Az államigazgatási szervek véleményeinek és a Partnerségi egyeztetés eredményének ismeretében a képviselő-testület a 268/2019. (VIII.23.) határozatával lezárta a véleményezési eljárást, véglegesítette a dokumentációt és döntött arról, hogy a tervanyag végső véleményezésre bocsátható.

Az állami főépítész végső véleményében a szerkezeti terv változtatásait és a helyi építési szabályzat módosításáról szóló rendelet tervezetét jóváhagyta, egyéb kifogást nem emelt.
Az építési törvény értelmében az állami főépítész végső szakmai véleménye a képviselő-testületi ülésen ismertetésre került.

A képviselő-testület a településrendezési eszközök módosításának keretében a szerkezeti terv változtatásait a 309/2019. (IX.05.) számú határozatával, a Helyi Építési Szabályzat szövegének módosítását a 21/2019. (IX.05.) számú rendelet módosítással fogadta el.
A jóváhagyott tervanyag a tervező cég (www.urbanimex.hu) honlapján a „Tervanyagok” fülre, majd a megjelenő listában a Mórahalom menüpontra kattintva (vagy egyszerűen a térképen Mórahalomra kattintva), a „Folyamatban lévő tervanyag” címsor alatt érhető el.

Mórahalom Városi Önkormányzat nevében köszönöm az eljárásban résztvevők szíves közreműködését.


Nógrádi Zoltán
polgármester