Tavasztól különféle koncertek várjákat a látogatókat a mórahalmi Koloban

A mórahalmi Kolo Kulturális Központ 2021 tavaszától számos koncerttel várja a felnőtteket és gyermeket egyaránt. A fellépők között lesz Illényi Katica, Liszt és Artisjus díjas előadóművész, Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színész és Dés László Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész is. Fellép hazánk elsőszámú, többszörös nemzetközi díjas pop-acapella együttese a Fool Moon, Bíró Eszter énekesnő és A Budapest Klezmer Band is koncertet ad Mórahalmon.

21. március 27. (szombat) 19:30 – BÍRÓ ESZTER: IDŐRADÍR KONCERT és játék az idővel gyerekeknek és felnőtteknek

Bíró Eszter vadonatúj, harmadik lemeze egy, az Időmanóról szóló mese köré íródott. A manó egy nagy lombos fa legtetején üldögél egy különleges „világórában”. Ott őrzi a másodperceket, perceket és órákat. Amikor leesik a vekker és darabokra hullik, a percek, az évszakok, a hét napjai, sőt még az időjárás is összekuszálódik. A koncert végére sok dal és interaktív játék segítségével összeállnak az óra darabjai.


2021. április 8. (csütörtök) 19:30 – BUDAPEST KLEZMER BAND KONCERT

A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. virtuóz módon ötvözi a sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Ferenc „Fegya”, akinek újító elképzelései megteremtették műfajait is Magyarországon. A Budapest Klezmer Band számos rangos elismerés és díj birtokosa.


2021. április 15. (csütörtök) 19:30 – ILLÉNYI KATICA & SÁRIK PÉTER TRIÓ KONCERT

Nyár, Tangó, Szerelem – Különleges zenei műsorral lép a közönség elé Illényi Katica, Liszt és Artisjus díjas előadóművész, Magyarország érdemes művésze, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. A változatos program budapesti premiere a Vajdahunyad vára színpadán került bemutatásra. Helyet kapnak benne francia dallamok, argentin tangók, hazai és világslágerek egyaránt. Nem maradhat ki a komolyzene és a swing sem az előadásból. Illényi Katica ezen a koncerten is bemutatja a theremin nevű hangszert, amelyet nem kell megérinteni a megszólaltatásához.


2021. április 22. (csütörtök) 19:30 – FOOL MOON KONCERT

Hazánk elsőszámú, többszörös nemzetközi díjas pop-acapella együttese immár 18 évnyi újító-úttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acapella – azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Eddigi pályafutásuk alatt 7 nagylemezt, 13 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak.


2021. május 6. (csütörtök) 19:30 – KAMARÁS IVÁN – “EGY FESS PESTI ESTE” KONCERT.

Kamarás Iván korosztályának egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze. Hiteles művész, akinek kiváló szakmai kvalitása országos ismertséggel párosul. Az Egy fess pesti este nem egy hagyományos színész est. A ‘20-‘60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi a magyar filmgyártás aranykorát idézik, a magyar kulturális örökség kincseivel, olyan közönség kedvencekkel, mint a Meseautó, a Kicsit Szomorkás a hangulatom, a Villa Negra, a Fogj egy sétapálcát, Mindig az a perc és így tovább…. A dalok a múltba repítenek ugyan, de az EGY FESS BAND kiváló zenészei leporolják azokat, gypsy-swing és dixieland lüktetést adva, de eredeti szépségüket megőrizve. Kamarás Iván pedig a dalok között sok-sok kulisszatitkot árul el a kor legnagyobbjairól. Olyan titkokat, amelyeket egyetlen életrajzi könyvben sem olvashattunk, a színészöltözők és művészbüfék féltett kincseit. Mindezt sok humorral, a minőségi szórakoztatás jegyében, a magyar kulturális örökség méltó ápolására. Az est(e) jelmondata: nevetés, könny, sóhaj és egyebek… Kamarás Iván rajongóknak kötelező, a többieknek kiemelten ajánlott!


2021. május 27. (csütörtök) 19:30 – Dés László Koncert

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. A műsorban elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai fiúk musicalből, a Mi vagyunk a grund! is. Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenészek kísérik, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók.


2021. június 11. . (péntek) 18::00 ALMA EGÜTTES KONCERT

Magyarország legsikeresebb és legismertebb gyermekzenekara ad koncertet Mórahalmon. A Ma van szülenapom, a Szuperkukák, vagy éppen Kopasz kukac mind olyan dalok lettek, melyeket kicsik és nagyok egyaránt betéve dúdolnak.


További részletek: https://www.kolocentar.morahalom.hu/kolo