120 ezer virággal és új kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit idén a mórahalmi tulipános kert

Értékeld!

Rating

Rate now!

Tavaly indult útjára és máris rengeteg érdeklődőt vonzott a mórahalmi tulipános kert, azaz a TulipGarden. A Nagyszéksós-tó szomszédságában elhelyezkedő, eddig mintegy 50 ezer virághagymával büszkélkedő kert már múlt ősszel elkezdte a felkészülést az idei szezonra. A kert nem csak sokkal több tulipánnal, de új attrakciókkal is várja majd a látogatókat áprilistól.

A mórahalmi virágkert gőzerővel készülődik a tavaszra. A TulipGardenben már tavaly ősszel megkezdődött a virágok elrendezése és ültetése, mostanra pedig egy-két hagyma már elő is bújt, sőt, hamarosan a magaságyások is megtelnek élettel.

A tulajdonosok ígéretükhöz híven a második szezonra megduplázták a hagymák számát a kertben, idén már közel 120 ezer virágot vehetnek szemügyre, akik ellátogatnak a mórahalmi TulipGardenbe. Mindemellett a fajtagazdagságot is növelték, hiszen a 20 különféle tulipán, jácint és nárcisz mellett egy fajtabemutató mintakertet is létrehoztak, melynek köszönhetően már 35 féle tavaszi virággal mutatkoznak be az idei évben.

A tavaszi időszakban a tulipánrengeteg mellett különleges nárciszok és jácintok, újdonságként pedig 500 tő bazsarózsa is látható lesz a parkban. Ezek még idén ugyan kevés virágot hoznak, de 3 év múlva tövenként 7-13 színes bazsarózsával gazdagítják majd a park látnivalóit. A kert tervezői itt még nem álltak meg: örökzöldekkel szépítették környezetüket, cseresznyefasorral és egy 700 tőből álló rozáriummal, azaz rózsaültetvénnyel is bővítették az esztétikai élményt. Az idei szezontól kezdődően pedig, játszótérrel és például kézműves csokoládéval várják a gyermekes családokat.

A TulipGarden az időjárástól függően várhatóan áprilisban nyithatja meg kapuit újra a virágszerető közönség előtt.