Civil éberség a déli határnál

Tavalyhoz képest idén újra fokozódik az illegális migráció a déli országrészen, ami komolyan érinti a határ menti helységeket. A polgárőrök közbiztonsági alapfeladataik mellett naponta átlagosan száz illegális bevándorlót fognak el a rendőrökkel közös akciók során Csongrád-Csanád megyében. A Demokrata két határátkelővel rendelkező településen, Mórahalmon és Röszkén járt.

Mint azt Sárközi László, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) elnöke elmondta, a nap során a riporterekkel közösen bejárták a település azon részeit - kül- és belterületi - ahol a napi szolgálatellátást is végrehajtják. Ezek alapján bepillantást nyerhettek a közterületen végrehajtott feladatokból, az általános bűnmegelőzési tevékenységről. A városon kívül a külterületek, illetve az ott lakó idősek védelmében tett feladatokkal ismerkedhettek meg a riporterek, akik így átfogó képet kaphattak a hétköznapok során megtett intézkedésekről, arról, hogy a polgárőrök milyen lelkiismeretesen hajtják végre önként vállalt feladataikat. A pandémiás helyzet jelentette plusz teendők végrehajtása, bemutatása is megtörtént, hiszen a riporterek jelenléte ellenére is szolgálatot láttak el a polgárőrök - tájékoztatott az elnök.


A vendéglátó szerepét betöltő Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Batíz István kísérte az újságírókat, akik kilátogattak Röszkére is, ahol a Túró István elnök által irányított polgárőrcsapat bepillantást engedett a határvédelem mindennapjaiba - polgárőr szemmel.

Az elkészült riportot itt olvashatják és ITT tölthetik le!