Csongrád megye önálló standdal vesz részt a 43. Utazás kiállításon Budapesten – Mórahalom is szerepel a kiállítók között

 Február 27- és március 1. között 43. alkalommal rendezik meg az ország elsőszámú turisztikai rendezvényét, az Utazás kiállítást, ahol ismét sok izgalmas programmal és újdonsággal várják az aktív pihenésre vágyókat és a szakmabelieket. A rendezvénynek a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont. Csongrád megye saját standdal, imázsfilmmel és hat kiállítóval várja az utazás szerelmeseit.
 Ezen a hosszú hétvégén a 40 ország több mint 250 kiállítójánál nemcsak hasznos tippeket kaphatnak, de számos utazási formával is megismerkedhetnek a látogatók. A hagyományos utazási irodák kínálata mellett a hivatalos utazók, bloggerek is várják az érdeklődőket, akik nemcsak előadásokat tartanak, de utazási tanácsokkal is szolgálnak.

A kiállítás első napján a turisztikai szektor képviselőit érdekes szakmai programokkal várják, a második napon pedig a diákoké a főszerep, így ők érvényes diákigazolvánnyal díjmentesen látogathatnak ki, a hétvégén pedig várnak minden utazni vágyót a rendezvényre.

Közel egy évtizede most először jelennek meg közös standon Csongrád megye jelentős turisztikai szereppel bíró települései. A megyeszékhely, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok mellett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Makó, Mórahalom, Szentes és Csongrád képviseli szűkebb hazánk turisztikai kínálatát. Az esemény részleteiről február 25-én a Szegedi Dóm Látogatóközpontban adott tájékoztatást a Csongrád Megyei Önkormányzat.



Csongrád megye standja az Utazás kiállításon

A sajtótájékoztatón Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke bemutatta azt a turisztikai rendezvénynaptárt, amelyben 49 település 50 eseménye szerepel, kulturális és szabadidős programokkal, és nagyobb fesztiválokkal, de megtalálhatók benne autentikus falunapok is. Az összefogás jegyében született meg továbbá egy rövid imázsfilm is, melyben a megye legfontosabb idegenforgalmi attrakciói szerepelnek: Máté Bence madárleséből indulva megismerkedhetünk például a mórahalmi rétessel, vagy a hódmezővásárhelyi népi hímzéssel is.