Közmeghallgatás: új városközpont épül Mórahalmon - online tudósítás

Mórahalom város Képviselő-testülete közmeghallgatást tartott kedden. Szó volt többek között a "zöld város” projektről, a fürdőbővítésről, a termálfaluról és a kialakulóban lévő új városközpontról is Nógrádi Zoltán polgármester beszámolójában.

A napirendi pontok után a kérdések megválaszolása következik. Köszönjük a figyelmüket!

19.50 óra:
az új sportfejlesztések kerülnek napirendre, elsőként az új sportcsarnok, majd a Rákóczi téri teniszpálya öltöző épülete és végül az Ovi-foci pálya.

19.35 óra:
a turizmus és a kultúra összefonódásáról beszél Nógrádi Zoltán, amelynek egyik ékköve a Patkó Lovas Színház, amelynek 3. évada várhatóan 46 milliós árbevételt produkált. Mindemellett az előadásokat mintegy 10 ezren látogatták. Szó esik az új köztéri alkotásokról, illetve a városkapuk körforgalmaiban elhelyezett köszöntő szobrokról, valamint a temető rekonstrukciójáról is. A jubiláló civil szervezetekről, önkormányzati intézményekről is szó esik.

19.25 óra:
az önkormányzat lakásfelújítási programja a fiatalok lakhatási problémáit kívánja megoldani garzonlakások megépítésével. Szóba kerül a Mini Hungary Park megvásárlása is - izgalmas turisztikai látványossága lehet a jövőben a városnak. A szerb kulturális központ létrehozása Mórahalmon.



Szó esik a népfőiskoláról és az idősek garzonházáról is, amelyet ugyan újra kellett gondolni, de felépül a mellé kapcsolódó egészségügyi szolgáltatásokkal együtt.

19.15 óra:
Hogyan bővül az ipari park? Erre a kérdésre ad választ a város polgármestere. Elhangzott, hogy 2016-ban már 100-nál is több vállalkozás működik itt. Az ipari parkban új beruházásként agroszolgáltató csarnok” épülettel és „haszongép-tároló csarnok létesül. 94 férőhelyes, 2 szintes munkásszálló is épül a városban. A folytatásban a közlekedés-fejlesztés kerül szóba.





19.05 óra:
a CSOK-programról is szó esik, 10 család már igénybe is vette azt a támogatást, amit a város biztosít a kormány kedvezményén túl.



A hulladékkezelés szokásrendjéről esik szó, elhangzik, hogy a gyűjtőedények kiosztását követően, illetve a szelektív gyűjtés népszerűsítésére tartott egy hetes fórumsorozat eredményeként a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiség nagyságrendekkel növekedett. A kommunális hulladék mennyisége azonban érdemben nem csökkent sőt egyes gyűjtési napokon az is tovább növekedett.

19 óra:
az oktatási infrastruktúra fejlesztéséről beszél a polgármester. Új szakközépiskola épülhet, az első tanyasi iskolákat megépítő Tóth János nevét fogja viselni. A Szent László Katolikus Általános Iskola pedig önálló köznevelési intézményként működik majd 2017.
09.01-től. Távlati célként a város saját kollégium megépítését is tervezi.

2017.09.01-től lehetséges lesz az étkezési díjat az Etelka online menza
rendszerén keresztül átutalás útján fizetni - hangzik el.

18.55 óra:
a fürdőfejlesztések kerülnek terítékre. A 400 millió forint összköltségű beruházás egy energetikai fejlesztés révén valósulhat meg támogatott hitel felhasználásával.



• A már elhasznált, "elfolyó" termálvíz hőjét hasznosítják a fürdő főbejárata alatt kialakításra kerülő pinceszinti termálvíz tárolóval és gépészeti helyiségekkel. A termál hő segítségével csaknem nulla károsanyag kibocsátás érhető el.

•megújul a fürdő jelenlegi fogadóépülete is, lehetővé téve a fürdővendégek fogadási feltételeinek javítását és elősegítve a pénztárak illetve beléptető kapuk kapacitásnövelését.

•bővül az öltözőkabinok és a ruhatárak száma, valamint a háttériroda helyiségek mellett helyet kap egy büfé és egy üvegetetős belső díszkert is.

A Szaunavilág épület bővítése: új, speciális szauna- és wellness-élmény elemek kialakítása. A meglévő szaunavilág emeletének déli részéről indulva az általános pihenőtér és mosdók után a következő egységek kerülnek kialakításra: relax-pihenőtér, finn szauna, bio szauna, hókamra, sókamra, élményzuhanyok, nyitott napozóterasz.

18.50 óra:
a város új turisztikai övezete a Szent János térség, ide álmodták meg a termálfalut is - hamarosan elkezdődhet az első telkek értékesítése. Közel 70 telkes kisvárosi rész alakulhat majd ki itt, komoly turisztikai infrastruktúrával.



Ugyanitt épülhet majd meg a fedett uszoda és egy új szabadtéri fürdő. Hamarosan fetételes közbeszerzési eljárást írnak ki a fejlesztésre.

18.40 óra:
ismét Nógrádi Zoltán veszi át a szót, a város aktivitásairól, ötleteiről beszél majd. Az első pont: Mit jelent az, hogy Mórahalom „zöld város” projektet valósít meg? Egy teljesen új zöldvárosi övezet, városközpont alakulhat ki pihenőparkkal, sétánnyal, sport- és szórakoztató centrummal, amelyben bowling pálya is helyet kaphat. Mindezt úgy, hogy a zöldterület is növekedni fog.



A turisztikai főszezonban 1200-al vagyunk többen az ide érkező vendégek miatt esténként - hansúlyozza a polgármester.

18.20 óra: Talmácsi István főépítész veszi át a szót a Települési Arculati Kézikönyvvel kapcsolatban. Az egységességet és az egyediséget hangsúlyozza. A város teljes közigazgatási területére vonatkozik, nemcsak az épületekre - emeli ki. Egyszerű és közérthető dokumentumnak kell születnie - teszi hozzá.

18.05 óra:
Kezdünk. Nógrádi Zoltán, Mórahalom város polgármestere köszönti a megjelenteket, telt ház van az Aranyszöm rendezvényház nagytermében.



A város első embere ismerteti a napirendet. A Települési Arculati Kézikönyv ismertetésével kezdődik a közmeghallgatás - dr. Elekes Petra az előadó.

A jogszabályok által előírt eszközök egy új koncepció szerinti rendben kívánják befolyásolni a település építészeti, épített és természeti környezetének megjelenését, vagyis a településképet. Az alkotófolyamatba a lakosság is beleszólhat. Az önkormányzat várja épületeket, településképet ábrázoló dokumentumok, fényképek megküldését a település múltjából, illetve javaslatokat a fejlesztendő és a példaként állítandó pontokra, helyekre, épületekre. Az önkormányzat vállalja, hogy a beküldött anyagokat megőrzi, feldolgozza, és lehetőség szerint bedolgozza a készülő anyagba.

A közmeghallgatást élő, egyenes adásban közvetíti a MÓRANET kábeltelevízió.
A műsor ideje alatt kérdéseiket telefonon is feltehetik a /70/ 3123 – 104 és a /62/ 281 –219-es számokon. SMS-en már folyamatosan várjuk észrevételeiket a /70/ 3123-104-es mobilszámra.


Minden érdeklődőt vár a Képviselő-testület!
 

Tervezett témakörök, kérdések:

- Mit jelent az, hogy Mórahalom „zöld város” projektet valósít meg?
- Mi a termálfalu?
- Milyen funkciója van a norvég épületnek?
- Lesz-e új uszoda Mórahalmon?
- Megmarad-e a központi park?
- Milyen célt szolgál a fürdőfejlesztés?
- Milyen iskolafejlesztések valósulnak meg Mórahalmon?
- Épül-e új lakópark a városban?
- Milyen változások jellemzik a hulladékszállítási rendszer átalakítását?
- Mikorra várható az Ipari Park fejlesztésének befejező üteme?
- Miért épül munkásszálló a városban?
- Milyen átalakítások zajlanak a település közlekedési rendszerében?
- Az Önkormányzat lakásfelújítási programja miként támogatja a fiatalok városunkban történő letelepedését, lakhatási problémáinak megoldását?
- Mit takar az óvodafejlesztési projekt?
- Mit jelent a bölcsődefejlesztés?
- Miként valósul meg az iskolai konyha fejlesztése?
- Miért vette meg az Önkormányzat a Mini Hungary Parkot?
- Miért épül és milyen funkciót tölt majd be a Szerb-Magyar Kulturális Központ?
- Mit jelent a népfőiskola?
- Megépül-e az idősek garzonháza?
- Milyen turisztikai hozama van a Mórahalmi Nyár kulturális programjainak?
- Mikorra készül el a temető rekonstrukciója?
- Milyen új köztéri alkotásokkal gazdagodott a város?
- A balesetmentes közlekedés érdekében hogyan közlekedjünk a „város kapuiban”(körforgalmaiban)?
- Mely civil szervezetek, önkormányzati intézmények ünneplik fennállásuk jubileumát 2017. évben?
- Milyen célt szolgálnak az új sportfejlesztések: a Móradombi Sportcsarnok, a Rákóczi téri teniszpályán átadott lelátóval ellátott öltözőépület és az új ovifoci pálya?